Most nem arra a virágnyelvre gondolunk, amellyel a szerelmesek üzengettek egymásnak a 19. század végén. Itt tényleg a növények kommunikációs képességéről lesz szó.

Ma sokan megmosolyogják azt az embert, aki ugyanúgy beszélget a rózsájával, mint mondjuk a kutyájával. Pedig ez nem bolondság. A növény meghálálja a szép szavakat. Szebben fejlődik, több virágot hoz, mint azok a társai, amelyeket csak öntöznek.

Az 1970-es években a tudósoknak meggyőző kísérletekkel azt is sikerült bebizonyítaniuk, hogy a növénynek érzelmei is vannak, és félelmét, örömét vagy aggódását ki is sugározza, azaz tudtára adja a környezetében élő többi növénynek. Az ezredfordulóra már egyéb kommunikációs lehetőségre is fény derült.

Három országban: Nagy-Britanniában, Izraelben és az Egyesült Államokban végzett egyidejű, egymást is ellenőrző kísérletsorozat révén bebizonyosodott, hogy a növények bizonyos hullámtartományban beszélnek. ezeket a hanghullámokat az emberi fül nem érzékeli, de műszerrel foghatók.

A fotoakusztikus módszerrel mért hangok a kísérletbe bevont több mint száz növénytől származtak. Beszélt a muskátli, a szegfű, a liliom, de a cukorrépa és a kukorica is. Tulajdonképpen nem hangokról, hanem rezgésekről van szó. Különböző napszakban, évszakban, sőt vegetációs időszakonként is eltérő rezgéseket adnak, ezek feltehetően az egymás közti információcsere eszközét jelentik.

Az már jóval régebben kiderült, hogy a növények érzékelik az emberi beszédet, illetve a zenét. És nemcsak érzékelik, de reagálnak is rá. A legtöbb növény bizonyos hangokra kelletlenül, vagy épp fordítva: örömmel „válaszol”, kivirul, szebb virágot, több termést hoz. Nehezen viselik a veszekedést és meghálálják a becéző szavakat. már közhelynek számít az a tudományosan bizonyított tény, hogy a növények szeretik a klasszikusokat, ám irtóznak a rokcktól. Ezt bárki kipróbálhatja otthon: ha heteken át rockzenét sugároz néhány növénynek, azok az ellenkező irányba „menekülnek”, és sorvadni kezdenek, viszont Mozart, Vivaldi vagy más klasszikus hallatán a zene „felé fordulnak”, és szemlátomást jól érzik magukat.

A „növénybeszéd” felfedezése szédületes távlatokat nyit más irányban is! Ha a mezőgazdászok, virágtermelők a jövőben egy „fordítókészülék” segítségével megérthetik, értelmezhetik a növények kívánságát, talán még árnyaltabb kétoldalú kommunikáció is kialakulhat. A növények mindenképpen közölhetik majd a termesztővel, mi a bajuk, miért kókadoznak, mikor vágynak öntözésre, gyomirtásra.

A növények kommunikálnak egymással, hogy továbbítani tudják a fontos információkat, hasonlóan az emberekhez és állatokhoz – állítja egy friss kutatás.

Egy különleges belső hálózat teszi lehetővé, hogy a növények figyelmeztessék egymást a potenciális ellenség feltűnéséről. Számos növénynél – mint például az eper, a lóhere, a nád vagy a bodza – kialakulnak azok a szövevényes kapcsolatok, melyeken keresztül a különböző részek képesek kommunikálni egymással. Ezeket a szálakat futóknak hívják: olyan vízszintes szárak, melyek a talaj felszínén vagy a föld alatt húzódnak, és fizikailag egymáshoz kötik a növényeket, mintha csővezetékek vagy a kábelek lenének. Bár a futók kapcsolódnak a függőleges szárakhoz, saját hajtásokat is növesztenek, míg végül egy egész hálózatot alakítanak ki.

A holland Radbout Egyetem kutatója, Josef Stuefer és csapata hernyókat engedett szabadon egy fehér lóhere-telepen, majd megfigyelték, ahogy egy levelet megrágnak. Ezután egy újabb adag hernyót helyeztek a növényre, amelyek választhattak, hogy a megsérült levelet tartalmazó növényhálózatból kezdenek el enni – amelyben már elterjedt a figyelmeztetés, így a védelmi rendszer aktiválódott –, vagy egy eddig érintetlen hálózatból lakmároznak. Minden próba során a körülbelül 15 hernyóból álló csoportok legtöbb vagy összes tagja a sértetlen növényi részeket választotta.

Forrás:AStronet