Amikor a nap hajnali sugarai szétfutnak az égen, az Uluru fényleni kezd. Az óriási monolit feketéből sötét mályvaszínűvé változik, s körvonalai fokozatosan egyre élesebbek lesznek. Amikor a nap első sugarai rásütnek, a kövön a vörös és rózsaszín különféle árnyalatainak pazar orgiája tör ki, a színek elképesztő sebességgel kergetik egymást a felszínén. Üregeiből eltűnik a sötétség, s végül az egész szikla fürdik a sivatagi napfényben. A színek változása egész nap folytatódik, estére az egész színképet végigjárják az aranyos és rózsásvöröstől a karmazsinvörösig és a mély bíborig.

Alaposabban megfigyelve a sziklát szembeötlik felszínének formagazdagsága, az eső és a szél munkájának nyomai. Az erózió vájta barlangokat és állandó tavacskákat a bennszülöttek szent helyeknek tartják, akárcsak azokat a hasadékokat, repedéseket és barázdákat, amelyekben állati vagy emberi alakokat vélnek felfedezni.

A kenguru mellett Ausztrália talán másik legismertebb nevezetessége az Uluru, a föld legnagyobb egy darabból álló sziklatömbje. A jellegzetes vörös színű monolit nevét az itt élő, ma már alig kétszáz főt számláló Pitjantjatjara és Yankunytjatjara bennszülött törzsektől kapta. Azt, hogy az Uluru mit jelent, senki sem tudja, állítólag csak egy név. 

Az itt élő őslakos emberek számára ez a hely szent, minden egyes hasadékához, szurdokához mitológiai események kötődnek. Ők nem úgy látják Ulurut mint a többi hegyet, hanem mint az őseik testét. Más szavakkal a bennszülöttek Ausztráliában az Uluru hegyet őrző szellem leszármazottjainak tartják magukat és hiszik, hogy ez az őrző szellem itt marad örökké, hogy vigyázzon és segítse ezeket a leszármazottakat. Az Uluru mintegy kilencven pontján örökítették meg műalkotásaikkal népük teremtésmítoszát és történelmét.

A Vörös Szívként is emlegetett egy tömbből álló fantasztikus szikla szinte Ausztália közepén helyezkedik el, és évente látogatók millióit fogadja. Ennek sajnos megvan az a hátulütője, hogy a turisták nem ritkán sziklába vésett szerelmi üzeneteket, festékszóróval felvitt feliratokat, sőt egész graffitifestményeket is hagynak maguk után. A park ausztrál vezetése hétről hétre rengeteg csomagot kap. A csomagokban "Sajnálom Kövek" vannak - és levelek, amelyekből kiderül, hogy az eltulajdonított kődarabok szerencsétlenséget hoztak a mohó turistáknak. 

Don George útikönyvíró így emlékezik az Ulurunál tett látogatására: "Ahogy az ég világosodik, a szikla felszíne egyre ragyogóbb lesz, egyre több vájat és mélyedés tűnik elő. Aztán mintegy varázsütésre a bokrok és fák ágai közül madárdal csendül fel, a napfény életre kelti az Ulurut, mintha a belsejéből ontaná kifelé a sugarait, akár egy óriási, lüktető, lélegző, izzó zsarátnok. (...) Megelevenedik, saját belső energia táplálja. Lüktet. Mindent magába gyűjt. Fénylő vörösen pulzál, energiát áramoltat ki magából. A föld mélye, a kövek és a föld alatti gyökerek mind életre kelnek tőle. (...) Aztán arra gondolok, hogy ez a nap szentélye, mely olyan  felfoghatatlanul ősi időket idéz, hogy csak döbbent áhítattal lehet felnézni rá." 

Forrás:http://www.szantal.hu/i