A folyamat Raymond Moody "Élet az élet után" című könyvével kezdődött még 1975-ben. Azóta nagyon sokan hiszik, hogy a klinikai halál állapotába kerülő emberek egy-két perc alatt - voltaképpen már mint evilági halottak - "elmennek" valahová.

A tudatuk felszáll a levegőbe, látják önmagukat és haláluk körülményeit, majd lelkük egy alagúton keresztül valamilyen csodálatos helyre kerül. Itt Fénylény - jóságot sugárzó, meghatározhatatlan valaki - arra utasítja őket, hogy menjenek vissza a testükbe, még élniük kell. 
Lassan könyvtárnyi irodalma lesz e kérdésnek, és valóban akadnak visszaverhetetlen érvek, elgondolkoztató tények. 
Különösen az Egyesült Államokban ez olyan elfogadott dolog, mint az ufó vagy sok egyéb természeti jelenség. Ismert és ismeretlen emberek vallanak hetente a televíziós beszélgetőműsorokban halálközeli élményükről. Tudjuk a történelemből, hogy hasonló élménye volt nemcsak a mai Elizabeth Taylornak, hanem már a századelőn Carl Jungnak, vagy később Ernest Hemingwaynek. Komoly elméletek születtek annak bizonyítására - bár éppen az igazi bizonyíték még hiányzik -, hogy ezek az élmények a síron túli világ létezését bizonyítják. Itt azonban az ellenfolyamatról szeretnék beszámolni. 
Az ellenzők tábora sem kicsi, és köztük is találhatók nagy nevek. Ők szinte kizárólag kutatók, tudósok, főleg orvosok. Némelyik könyvet is írt a jelenség ellen, például Ronald Siegel vagy Richard Abanes. Műveikben kigúnyolják azokat, akik pillanatnyi állítólagos haláluk idején a "másik oldalon" járva Elvis Presleyvel találkoztak - de nem ám a halála idején elviselhetetlenül kövér és utálatos külsejű "Királlyal", hanem annak ifjúkori, még igencsak vonzó "példányával". Nem veszik komolyan azoknak a gyerekeknek a beszámolóit - pedig egyik kollégájuk gyűjtötte kötetbe ezeket -, akik elmondásuk szerint haláluk idején a túlvilágon jártak, és ott pajtásaikkal komputeres játékokkal múlatták az időt. 

Az ellentábor kutatói szerint ilyen élménye nem kizárólag a haldoklónak, vagy a klinikai halál állapotába kerülő személynek van! Például ugyanezt a jelenséget mesélték el olyan bányászok is, akik katasztrófa nyomán rekedtek a föld alatt. Egyedül voltak a vaksötét tárnában és nem tudták, megmentik-e őket valaha is? Amúgy viszont nem esett bajuk, a klinikai halált tehát ki kell zárni. Ráadásul néha hasonló élményről számoltak be olyan túszok, akiket az elrablóik folyamatosan halállal fenyegettek. Vagyis: a jelenség létrejöhet nagyfokú stressz hatására is! 
A másik érv: ezek, és az ehhez hasonló jelenségek elsősorban az úgynevezett halál előtti félelem során fordulnak elő. Példa rá sok ember, aki utcai támadásnál ijedt meg, vagy alaposan összevertek, ők is úgy érezték, hogy "kijönnek" a testükből és felülről szemlélik mindazt, ami velük történik. 
Szerintük maga a halálfélelem is képes erre, valamint arra a szintén ismert jelenségre is, amikor az ember előtt filmként lepereg az egész addigi élete. 
Ezenfelül bizonyos kábítószerek is képesek kiváltani ugyanezt a hatást. Ráadásul az agy egyes részeinek stimulálása (elektromos úton vagy gyógyszerrel) szintén ugyanerre vezethet - amit ismert neurosebészek már hatvan évvel ezelőtt tudtak és leírtak. 
Az sem titok - állítják -, hogy az egészségügyi intézményekben a klinikai halál általában akkor következik be, amikor a beteg valamilyen gyógyszert kapott. Márpedig az is tartalmazhat olyan összetevőt, amely ilyen reakciót válthat ki az agyban. 
Magyarul: a pillanatnyi halálélményükről beszámoló embereket ezek a kutatók azzal hazudtolnák meg, hogy voltaképpen semmi különös nem történik, minden történésnek van logikus és érthető magyarázata; amiről pedig a visszatérők beszélnek, nem egyéb fantáziálásnál vagy a vegyszerek hatásánál. Esetleg a halálfélelem mondatja velük azt, amit állítanak. 
Csak az a baj, hogy szerte a világban az emberek a klinikai halálból visszatérve nagy vonalakban mindig ugyanazt mesélik, függetlenül kortól, fajtól, vallástól. És nemegyszer bebizonyosodott már, hogy ezekben a percekben olyan információ birtokába jutottak, amelyet más, megmagyarázható, "természetes" módon nem szerezhettek meg. Erről hallgatnak a "szkeptikusok". 

NEMERE ISTVÁN 
(forrás: tvr-hét 1998/20. szám)

Forráshttp://legendavadasz.hu/