1828. május – Németország, Nürnberg:

Egy tavaszi május reggelen a jószívű Georg Weichmann varga, szerencsétlen kinézetű, tizenhat éves forma fiút látott meg a házával szembeni téren. A fiú rongyokba öltözve, egy pár, lábára nem illő cipőben cammogott és nagyon szánalmas benyomást keltett. A varga megsajnálta őt és azonnal odalépett hozzá, hogy megkérdezze ki ő és mit keres. A legényke nem tudott egyetlen értelmes szót sem kibökni, majd hirtelen egy borítékot nyomott a férfi kezébe. Ez volt ráírva: „A 4. század kapitányának, 6. huszárezred.”

A tanácstalan foltozóvarga erre a kapitány közeli házába vitte a fiút, aki nem tartózkodott otthon. A szolga, míg a házigazdára vártak, étellel kínálta őket. Weichmann legnagyobb csodálkozására, a kiéhezettnek látszó gyermek nem nyúlt sem a húshoz, sem a kolbászhoz, ellenben a kenyeret mohón majszolni kezdte.  

Végre megérkezett a kapitány. Felbontotta a borítékot, amelyben két levél volt. Az egyikben ez állt: „Küldök magának egy fiút, aki ég a vágytól, hogy katonaként szolgálja hazáját. Csecsemőkorában tették ki a küszöbömre. Tíz saját gyerekről kell gondoskodjam, nem tarthatom őt tovább.” A levél kegyetlen fordulattal folytatódott: „Ha nem tart rá igényt, ölje meg, vagy akassza fel a kéménybe.”A másik levelet a gyermek igazi anyja írta és 1812-ben kelt: „Gondoskodják a gyermekemről. Az apja a 6. huszárezredben szolgált.” 

A kapitány undorodva nézett a hanyagkülsejű kamaszra és a varga tiltakozása ellenére a közeli rendőrőrsre kísérték, ahol fogdába vetették. Míg sorsáról nem döntöttek, itt őrizték. A foglár megdöbbent azon, amit látott. A fiú órákig képes volt mozdulatlanul ülni egyhelyben, jobban szerette a sötétséget, mint a világosságot és úgy mozgott benne, akár egy macska. A foglár mindennap, órákat szánt arra, hogy a fiút írni-olvasni tanítsa, aki amúgy igen eszes gyerek volt. Az egyik szó, amit gyakran leírt, a reiter volt, mely a huszár német jelentése. A másik pedig egy név:Caspar Hauser. Utóbbiról úgy hitték, talán a fiú neve lehet.

A fiú története futótűzként terjedt a városban, s Casparból egyszerre ismert ember lett. Az egész országban meghirdették, jelentkezzen az, aki ismeri a fiút vagy bármit tud róla. Persze jelentkezett mindenféle szélhámos, nem beszélve a napvilágot látott különböző pletykákról.  

A vallásos emberek azt pusmogták, csakis az ördög fattya lehet. A misztikusok úgy vélték, talán egy idegen bolygóról került a Földre, mások meg voltak győződve arról, hogy Caspar királyi vérből való. 

Bármilyen furcsa, utóbbi teória nem is volt olyan hihetetlen, mint amilyennek elsőre tűnik. 1812-ben, amikor Caspar született, a tartomány uralkodójának Károly nagyhercegnek, és nejének Stephanie nagyhercegnőnek fia született. Ám agyhártyagyulladásban meghalt, legalábbis ezt mondták az orvosok. A házaspárnak nem született több gyermeke, s mikor 1829-ben a nagyherceg meghalt, az uralkodás átszállt a hochbergi grófnő férfirokonaira.  

Tehát Caspart a város szárnyai alá vette és George Daumer professzor, a köztiszteletben álló filozófus és tanár házában élt. A professzor rövid idő alatt megtanította a fiúnak a helyes viselkedést és Caspar hamarosan az előkelő szalonok kedvenc figurája lett.  

Egyik éjjel, a hazaérkező professzor vérbe fagyva találta meg Caspart a ház alagsorában. Számos szúrásnyom látszott az arcán és a nyakán, s csak a csodával határos módon sikerült életben tartani. Miután Caspar rendbejött, elmesélte, hogy egy álarcos férfi támadta meg. Hamarosan szárnyra kelt a pletyka, miszerint a férfi bérgyilkos lehetett, akit Hochberg grófnő bérelt fel, hogy a jogos örököst eltegye láb alól.  

Egyre többen voltak azok is, akik kételkedtek Caspar történetében. Az még hagyján, hogy a talált gyerek érdekes múlttal rendelkezik, dehogy mindjárt királyi vérből származzon…abszurd. A rendőrség kénytelen volt Caspart védőőrizet alá venni, de ekkorra a város hangulata annyira a fiú ellen fordult, hogy az már visszafordíthatatlanná vált. Elegük lett belőle.  

Ekkor a véletlen Caspar segítségére sietett. A városban járt egy angol gróf, bizonyos Lord Stanhope, aki megismerve a fiú történetét, nagy érdeklődést tanúsított Caspar iránt és rávette a városi tanácsot, hogy adják át neki a fiú törvényes gyámságát. 1831-ben bejárta Európát, hogy a csodafiúval elkápráztassa a szalonokat. Később a gróf Magyarországravitette a fiút „abban a reményben, hogy itt fény derülhet Caspar származásának rejtélyére”. (azt nem írja a forrás vajon mi vezetett ehhez a következtetéshez - megjegyzés: Csiribusz) 

Kétévi utazgatás után aztán a nemes lord ráunt „játékszerére”, nem vállalta tovább a fiú tartását és Caspar ismét földönfutó lett. Egy Meyer nevű puritán, gonosz lelkész gondjaira bízta és a Nürnberghez közeli Ansbach városába került. Itt könyvkötő lett az akkor már huszonegy éves ifjúból.  

1833 decemberének egyik estéjén, éppen hazafelé tartott egy parkon keresztül a munkából, amikor ismeretlen tettes rátámadt és késsel többszörösen mellbe szúrta. A halálos sebesülés ellenére Caspar haza tudott támolyogni, ám a lelkész egyetlen szavát sem hitte el. Azzal vádolta a fiút, hogy csak feltűnősködni akart és ezért sebezte meg magát. Ágyba fektették, de a rendőrséget nem értesítették. Három nappal később Caspar belehalt sérüléseibe.  

A rendőrség később kiszállt a tetthelyre és találtak egy fekete tárcát, benne a következő levélkével: „Hauser meg tudja magának mondani, hogy ki vagyok. De hogy megkíméljem őt ettől a feladattól, inkább megmondom magam. A bajor határról, …-ból való vagyok…A nevem MLO.”A gyilkost soha nem találták meg. 

Amikor Caspar halálának híre ment, állítólag Stephanie nagyhercegnő összeroppant és azt zokogta, hogy úgy érzi, a meghalt Caspar tényleg az ő elvesztett fia volt.  A kis templomkertben temették el Ansbachban. Ott nyugszik mind a mai napig. Sírkövén egyszerű felirat olvasható: „Itt nyugszik Caspar Hauser, ki maga a rejtély. Születése ismeretlen, halála örök titok.”