A történelem legfélelmetesebb csodái-Romlatlan testek A halál után nem minden test enyészik el. A görög-keleti egyház ezt az állapotot a szentté avatás feltételének tekinti, míg a katolikus egyház a szent lét jelének, de nem szükséges előfeltételének tartja. A katolikus egyház szerint nem tartoznak ide azok a holttestek, amelyeket valamilyen módszerrel konzerváltak, vagy az alkalmazott technikák ellenére megmerevedtek. A szentek enyészettől megmenekült teste teljesen rugalmas, olyan, mintha csak aludnának. A romlatlan testek a szentség illatát árasztják, amely egy különleges édeskés aroma. Az évek során számtalan romlatlan testre bukkantak, amelyek még több évszázaddal haláluk után is teljesen épek maradtak: pl. Szent Bernadett, vagy Szent Szilvanusz.

 Pio atya (Pietrelcinai Szent Pio)

  Pio atya, olasz kapucinus szerzetes volt, aki a Pio nevet pappá szentelése alkalmából a szerzetesrendben kapta. Stigmái tették híressé: leveleiből tudjuk, hogy azok már nem sokkal pappá szentelése után megjelentek rajta. Pio atya igyekezett titkolni szenvedéseit, de 1919-ben szárnyra kapott a hír a stigmatizált szerzetesről. Sebeit sokan szerették volna látni, köztük orvosok is. Az emberek az első világháború után a remény szimbólumaként tekintettek a szerzetesre. A hozzá közel állók számtalan csodás tulajdonságról számoltak be. Pio atya gyógyított, egyszerre két helyen is tudott lenni, lebegett, jövendölt, csodákat tett, nem aludt és nem evett (egy beszámoló szerint 20 napig semmit sem vett magához , csak a szent ostyát), olvasott a szívekben, nyelveken szólt, képes volt az átváltozásra, sebeiből pedig kellemes illat áradt. Amikor sírját 2008. március 3-án felnyitották, teste teljesen épen feküdt a koporsóban. Holtteste a San Giovanni Rotondoban lévő kolostorban látható

SZENT RITA

Őt tartják a reménytelen ügyek védőszentjének, mert az az évszázados tapasztalat, hogyha az ő segítségéért imádkoznak, akkor a leglehetetlenebb helyzetből is csodás kiutak születnek.

Szent Rita élete

Rita Itáliában, Roccaporenában született 1381 körül, és Casciában halt meg, 1447. május 22.-én.

Rocca-Porenában, a gyermektelen Lotti házaspár annyi év eredménytelen könyörgés után már nem reménykedett abban, hogy gyermekkel áldatik meg házasságuk. Mégis hittek az angyaloknak, akik jelezték mindkettőjüknek a ,,Gyöngy”, a kislányuk születését. Már bölcsője mellett is hihetetlen csoda történt, összeforrt annak a férfinak a sarlóval megvágott keze, aki segítségére sietett, hogy megmentse a méhektől, melyek rajban szálltak az alvó csecsemőre.

Cascia környékén, a hegyek között elterülő kis birtokukon egyszerűségben és istenfélelemben nevelték kislányukat. Rita gyermek- és ifjúkorát a szülei iránti engedelmesség, és a fáradságos napi munka jellemezte. Közben szívében felgyulladt az istenszeretet, és apáca akart lenni, mert már gyermekkorában nagyon szeretett egyedül imádkozni.

Szülei — valószínűleg kényszerhelyzetben — odaígérték a kezét egy helybeli ifjúnak, aki a kortársak szerint vad és erőszakos ember volt, amolyan középkori "olasz maffiózó". Ritának nagyon fiatalon férjhez kellett tehát mennie. Katona férjének igen rossz természete volt, ivott, és gyakran megverte a feleségét, ám Rita hősies türelemmel viselte el, soha nem panaszkodott. Mindenben engedelmeskedett hitvesének, azzal az egy feltétellel, hogy a templomba eljárhat. Szelídségével és jóságával végül is megnyerte a férjét, aki pár év alatt megtért, és istenfélő lett. Megtérésének együtt örült Ritával az egész falu, Roccaporena, mely korábban a férj összeférhetetlensége miatt sokat szenvedett a pártoskodásoktól és viszálykodásoktól.

Idős szülei halála után újabb gyász érte Ritát: előbb meghalt a férje, aki most már tisztelte és szerette őt. Úgy történt, hogy egyszer összeverekedett a férj a szomszédjával, és a verekedésben a szomszéd meggyilkolta őt. Fiai ekkor a helyi szokás szerint vérbosszút esküdtek. Rita élete legnagyobb feladatát kellett, hogy megoldja: megbocsátani férje gyilkosának és fiait is rávenni a megbocsátásra. Sikerült neki: a temetésen, férje koporsójánál előbb ő bocsátott meg a gyilkosnak: a vérbosszú elől menekülő szomszédot ő vezette biztonságba, majd fiait is lecsillapította.

Egy évre rá meghalt Rita két kicsi fia, akikért úgy imádkozott, hogy az Úr vegye őket magához, mielőtt még az atyjuk halála miatti bosszú beszennyezné lelküket.

Miután sok fájdalom árán eloldódtak e földi kötelékek, Rita hozzáfoghatott régi vágyának beteljesítéséhez: kolostorba léphetett. Casciában a Mária Magdolna ágostonos kolostorba jelentkezett, ahonnan egymás után háromszor kapott visszautasító választ, mivel nem szűz hajadon volt, hanem özvegyasszony. Végül 1407-ben mégis bejutott: Keresztelő Szent János, Szent Ágoston és Toletinói Szent Miklós csodás módon vitték be éjnek idején a bezárt kolostorba.
.
Még nem volt 30 éves, amikor a kolostor szokásától eltérően a karnővérek közé befogadták, s mivel olvasni nem tudott (azaz nem tudott együtt zsolozsmázni a karnővérekkel), egyéb imádságok elmondására kötelezték. Az volt az általános vélemény róla, hogy nagyon türelmes, mindenkinek engedelmes, és szelíd, pedig a nővérek nem bántak kesztyűs kézzel az írástudatlan, magányos özveggyel, aki teljesen magára maradt az életben.
.
Egy napon, amikor a feszület előtt térdelt, és azon vágya beteljesülését kérte, hogy részesülhessen Jézus szenvedéseiben, érezte, hogy a töviskorona egyik tövise mélyen a homlokába fúródik. Nagy seb keletkezett a helyén, ami elmérgesedett, s a belőle áradó szag miatt Ritát elkülönítették a nővérektől. 15 éven át, haláláig viselte Rita a sebet.

Csak egy római zarándoklat alkalmával mehetett emberek közé, amikor könyörgésére az Úr eltüntette a zarándoklat idejére a sebet, de úgy, hogy fájdalmai megmaradtak. Másként nem lehetett volna útitárs, ráadásul a nővérek vezetője. Rita már az út elején szemléletesen megmutatta, hogy egyedül a Gondviselésre kell bízniuk magukat. A Corno patakba szórta az útiköltségre kapott összes pénzt.

Betegségei, a böjtölések és a munka fölemésztették erejét, utolsó éveit ágyhoz kötötten töltötte. Híres csodája, hogy már ágyhoz kötve, nagyon betegen, egy havas téli napon arra kérte az apácákat, hogy hozzanak neki egy szál vörös rózsát. Az apácák azt hitték, nincs magánál, hiszen télen nem virágzik a rózsa. Ám amint kimentek a kolostor kertjébe, nemcsak, hogy kinyíl      t vörös rózsát találtak a hóban, de még zamatos füge is termett a hideg télben.

66 évesen, 1447. május 22-én hívta át Isten az örök boldogságba, átköltözését egy emberi kézzel nem érintett harang szava hirdette meg. Teste nem indult oszlásnak, és a mai napig sértetlen maradt.

Néhány évvel halála után tűzvész volt a kolostorban, és Rita cédrusfából készült koporsója porrá égett. Ám Rita sértetlen testét sem tűz, sem oszlás nem érintette. Testét a casciai Szent Rita templomban őrzik.

A képen: A casciai Szent Rita templomban, üvegkoporsóban látható Szent Rita teljesen épen maradt teste

Ritát már halála előtt szentnek tartották, még mielőtt az Egyház hivatalosan nyilatkozott volna, a nép szentként tisztelte. XIII. Leó pápa ,,Umbria gyöngyének” nevezte őt.

A Jézus töviskoronájáról kapott fejsebe és a hóban virágzó rózsacsoda miatt Ritát mindig rózsákkal ábrázolják, utalva a mondásra: "Nincsen rózsa tövis nélkül".  .

1900. május 24-én avatták szentté.

A hagyomány szerint Szent Rita az egészen kilátástalannak tűnő esetekben is képes segíteni, ezért a lehetetlenségek szentjének tartják.