"Abrasarx, neked adom Adietost, Kupeita fiát, hogy amíg ez (a tábla) itt fekszik, képtelen legyen bármit tenni! Amint te halott vagy, ő veled éljen állandóan!"

Egy átoktábla görög nyelvű felirata Savariából (Szombathely)

Kevés lelet töltött el olyan izgalommal az elmúlt években, mint egy korrodált, szürkésfehér, meglehetősen meggyűrődött és alig 20 cm hosszú ólomtábla.

2007 májusa volt, harmadik éve folytattukAquincum egyik legnagyobb  temetőjének ásatását. A földből naponta bukkantak elő újabb és újabb, sokszor gazdag melléklettel ellátott sírok – a rómaiak általában nem bocsátották útjukra halottaikat üres kézzel.

Kerámia korsók, poharak, halvány zöld vagy kék színű balzsamos üvegek, faragott hajtűk, és persze a túlvilági révésznek fizetségül szánt érmek mindennapos leletnek számítottak. Találtunk szép számmal gyöngy nyakláncokat, ruhadíszeket, kozmetikai eszközöket, sőt számos bronztükröt is.

Feliratos emlék azonban alig maradt a hatalmas temetőben, a faragott sírköveket - egy kivételével - valószínűleg már a késő római korban elhordták és újra felhasználták a tiszteletlen utódok. A síremlékeknek amúgy sem sok nyoma maradt, a területen a 19.-20. század fordulóján, a Gázgyár építésekor jórészt elpusztították a legfelső rétegeket.

Egyik nap a homokos talajban, amelyben sokszor a sírok foltját is alig lehetett kivenni, egy ovális, apró kerítőárok vonala rajzolódott ki. Az árok, amelyet számos későbbi sír bolygatott, mint kiderült egy szokványos hamvasztásos temetkezést vett körül.  Lassan bontottuk a foltot, mígnem az alján előtűnt valami fehéresszürke tárgy. Egy vékony fémdarab bukkant elő, nagyot dobbant a szívem.

Az ólom nem szokatlan anyag római lelőhelyeken, gyakran készítettek csöveket belőle, használták isteneknek szánt apró fogadalmi tárgyak öntéséhez vagy tükrök keretéül. De a hajszálvékony lapra tekintve, egy temető közepén, reméltem, hogy itt egy jóval ritkább tárgytípusról van szó, amely egyetemista korom óta izgatta a fantáziámat!

A fémlap kibontása aprólékos munkát igényelt, csak fa eszközt és finom ecsetel bontottuk, nem kockáztathattuk ugyanis, hogy a puha ólomfelületet összekarcoljuk.

A törékeny tárgyat szerencsére sikerült egyben kiemelni, de ekkor még a fehér korróziótól semmi sem látszott rajta.  Restaurátor kollégám hosszú napokon át tartó , precíz munkájába telt, míg végre kiderült, hogy a lap egyik oldalát parányi betűkből álló, hosszú felirat borítja, és ekkor már biztosak lehettünk benne, hogy amit találtunk egy átoktábla.

Hogy miből gondoltam ezt? Aki már fogott kezében ólmot, tudja, hogy ez a fém milyen puha és könnyen karcolható. Bár vastagabb, apró címkéket készítettek ólomból is a rómaiak, egy ilyen vékony, könnyen karcolódó lemezre írt szöveg szinte teljesen alkalmatlan hétköznapi használatra. Levelezésre nem jól, falra szögelni pedig sokkal tartósabb egy bronz vagy rézlemez. Viszont a hellénisztikus tradíciók szerint, az ólom különösen alkalmas az alvilági istenek vagy a halotti szellemek segítségül hívására!

A birodalom területéről számos helyről kerültek elő olyan feliratos ólomlapok (defixio), amelyeken a rossz szándékú emberek a legsötétebb átkokat szórták ellenségeikre. Ilyen átkok akkor voltak a leghatásosabbak , ha a fémlapokat szentélyek tövében, vagy mint esetünkben, közvetlenül a halottak mellett, temetőben ásták el; esetleg kutakba, vagy tavakba dobták őket.

Az átkok a legváltozatosabbak lehettek. Voltak olyanok, akiknek különböző betegségeket bajokat hoztak, voltak külön szövegek sportversenyzők, kocsihajtók szerencséjének letörésére, de vannak olyan iratok, amelyekben ismeretlen tolvajokra küldenek rontást azon károsultak, akiket pl. pénzzel rövidítettek meg.

És hogy mi olvasható az aquincumi ólom átoktáblán? Az  alig kivehető, apró,kurzív betűs felirat megfejtése és elolvasása meghaladta tudásomat, ehhez egy latin és görög szakot is végzett kollégám szaktudására volt szükség, aki hamarosan elmeséli, hogy milyen izgalmas felfedezéseket tett…