Az elefánttemetők rejtélyeNői PortálBarsi Timi2010-09-18Egy legenda szerint az afrikai elefántok, amikor a halálukat már közeledni érzik, egy elhagyatott helyre vándorolnak, hogy ott nyugodtan elpusztulhassanak. Mintha egy nagyhatalmú varázsló terelné őket, úgy vonulnak ezek a szürke aggastyán-óriások mindannyian egy titokzatos hely felé, melyet emberi szem még soha nem pillantott meg.
Elődeik csontvázai mellett halomban hevernek az elefánt agyarak, amelyek értékéből akár multimilliomos lehetne az ember. Kalandorok egész generációi indultak neki, hogy megkeressék ezeket a felbecsülhetetlen értékű kincseket, de a mai napig nem találták meg, sőt még a bennszülöttek sem tudtak nekik segíteni ebben.
Halottidéző szertartás elefánt módra
Ezért felmerült a gyanúja annak, hogy az elefántok közeli halálukat érezve talán egy nagy láphoz mennek, amelyben elsüllyedve békében és zavartalanul jutnak el örök nyugvóhelyükre. Az tény, hogy az elefántoknak az elpusztuláshoz való viszonyát nagy titokzatosság övezi. George Adamson, a híres nőstényoroszlán, Elza „apja", akit lelőttek az orvvadászok, a következőket mesélte:
„A farmerek egyszer lelőttek egy elefántot, amely behatolt az ültetvényükre. A helybéliek behordták a húsát, majd a csontokat egy 800 méterre távolabb levő szemétdombra vitték. A következő éjszaka azonban odamentek a lelőtt elefánt csordájának tagjai, ormányaikkal felszedték a csontokat, majd úgy lengetve őket, mintha valamilyen kísérteties halott idézést végeznének, ünnepélyes szertartással visszavitték arra a helyre, ahol társukat lelőtték - mintha a halál helyének mélyebb jelentősége lenne számukra.”
Afrika néhány helyén a kunyhók előtt dekorációként elefántkoponyát raknak ki. Itt is megtörténik időnként, hogy éjszaka a szabadban élő „jumbók" ezeket a kifehéredett csontokat elhordják, az antilopcsontokat viszont otthagyják. Ha egy beteg nőstényelefánt csordája körében elpusztul, este szabályos temetési szertartás kezdődik. A gyászolók ormányaikkal nagy gyeptéglákat szaggatnak ki a földből, és a tetemre dobálják azokat. Mások tüskés ágakat tördelnek le akácfákról, a gyeptéglákkal beborított tetemen egy második réteget képezve, amíg a holttest már nem látható. Ezek után a csorda ezt az egész „sírhalmot" olyan keményre tapossa, hogy az oroszlánok, leopárdok, keselyűk, hiénák már nem tudnak hozzáférni. Az elefántok tehát eltemetik halottaikat, nehogy mások meggyalázzák a holttestet.
Őrlőfogaik elkopása után éhen halnak?
Az elefántoknak a halállal szembeni ilyen viszonya alátámaszthatná az elefánttemetőkről alkotott feltételezést. De akkor hogyan halnak meg ezek az ormányos óriások, ha nem csordájuk körében egy orvvadász golyójától találva vagy hirtelen jött betegségben pusztulnak el? Az elefántok körülbelül hatvanéves korukra öregszenek meg annyira, hogy az már életük végét jelenti. De elpusztulásuk közvetlen oka nem a végelgyengülés, hanem fogazatuk elhasználódása, azok között is nem az agyaraké, hanem a négy, cipő nagyságú őrlőfogé. Ezekből az embert két garnitúrával látja el a természet, az elefántot viszont hattal. Amikor a vastag ágak rágása az utolsót is elkoptatta, a fű és a lomb majdnem úgy távozik a testéből, mint ahogy a szájába került, vagyis teljesen emésztetlenül. Az állat óriási mennyiségeket fal fel, mégis éhen hal - teli gyomorral.
Ezt a halált hetekkel, hónapokkal késleltetheti, ha állatunk félelmetes helymemóriájával több száz kilométerre is elmegy, naponta 80 kilométert megtéve, egy lápot felkeresni, ahol különösen lágy, lédús, könnyen emészthető füvek nőnek. Itt azonban a part közeli, széli részeket az öreg hamar lelegeli, aztán egyre mélyebbre és mélyebbre kell begázolnia az ingoványba. Pizza tányér nagyságú talpai ugyan elég jól elbírják a négytonnás testet, de amikor már a hátsó lábai mélyen besüllyednek a lápba, az elefánt csak nagy fáradsággal, végül pedig már sehogy sem tud megszabadulni, és elmerül.
Pontosan ezekben a mocsarakban nyugszanak elsüllyedve megszámlálhatatlan elefántgenerációk tetemei az elmúlt évezredekből, sok már egészen megkövesedve - de megkímélve örök időkre az elefántcsontrablóktól.
Egy kis érdekességElefánt lelkiismeret?
Az elefántokról köztudomású, hogy értelmes állatok, és nagyon jó az emlékezőtehetségük. De a legtöbbet valószínűleg kétségbe vonnánk, hogy a megbánást is ismernék. Elképzelhető lenne, hogy a vad elefántok sajnálják, amiért megöltek egy ártatlan embert?
Az indiai Bihar tartományban lévő Shankardah falutól nem messze a 60 éves Panchu Kamakarayurvedish doktor szokásos gyógynövény-gyűjtő útja során vad elefántcsordával találkozott. Az állatok hirtelen rátámadtak és megölték. Eddig ebben nincs semmi rendkívüli, hiszen időnként bizony megesik, hogy az elefántok megtámadnak embereket, akik vigyázatlanul túl közel merészkednek hozzájuk. De ami ezután következik, valóban meglepő. Úgy látszik, az elefántok rájöttek, hogy ártatlan embert bántottak – feltehetően sokszor látták már Panchut növénygyűjtés közben -, és mintha csak jóvá akarták volna tenni a történteket, gondoskodással vették körül a halottat.
Másnap Panchu két barátja a doktor keresésére indult. Amikor barátjuk holttestét megpillantották, szinte földbe gyökerezett a lábuk. Vad elefántcsorda állta körök Panchut, hatalmas testükkel védték a forró naptól, elzavarták róla a legyeket, hosszú ormányukban vizet hoztak, úgy locsolgatták. Az elefántok kitartóan őrködtek a halott mellett, és senkit sem engedtek a közelébe. A vadőrök csak harmadnap tudták nagy nehezen elkergetni a „bűnbánó” állatokat.
|
Kommentáld!