Mutasd a fogad fehérjét!

Napjainkban a fogak fehérsége a szépség egyik feltétele, és ezért mindenféle praktikákat készek vagyunk bevetni. Se szeri, se száma a nyugati civilizációban a fogfehérítő szereknek, eljárásoknak, más kultúrákban pedig egyéb módszerekhez folyamodnak. Az afrikai nuereók például fahamuval és tehéntrágyával fehérítik a fogaikat. Ugyanakkor akadnak olyan népek, ahol a fekete fog a divat: minél feketébb, annál szebb. Pedig nem könnyű művelet feketére festeni a fogakat, úgy, hogy az meg is maradjon. A borneói duszunok vagy kadazanok csak Meginakan-ördögünnep előtt mázolhatják be a fogaikat.

Quava-levelek porából és fahamu keverékéből készítik el az a pépet, amit a fogra kennek. Ezután banánlevélcsíkot tapasztanak a fogsorra, és azt negyven órán keresztül tartják a szájukban. Amikor leszedik a banánlevelet, egy különleges festéket tartalmazó növény kérgét megőrlik, és mésszel keverik össze. Ezzel dörzsölik be a fogakat. A feketeség garantált!

Egyes helyeken szokás volt a fogak csonkítása is. A fájdalmas operációt egyszerűen végzik, férfiak és fiatal lányok egyaránt részt vesznek ebben a műveletben. Az első fogaikkal ráharapnak egy fahengerre, majd a „fogorvos” vésővel a fog széleit kis szilánkokban letördeli.A fogak csonkítása a holdvarázslattal függ össze, és avatási szertartások részét képezi. Ezzel is tanúsítják például, hogy a kamasz fiú belépett a férfikorba. Az ausztráliai juinoknál a törzs egyik vénje álarcban jelenik meg a beavatásra várók előtt, majd szép sorjában az ifjak első két fogát hegyesre alakítja.

Az új-guineai kabiri törzsnél a legnagyobb kitüntetés volt, ha egy kamasz fiú a férfikorba való belépésekor fejfedőt kapott. A dibának nevezett hegyes süveget mésszel mázolták be, tollakkal és néha virágokkal díszítették. Az ifjak ezt a fejükre ragasztották, hogy alvás közben is viselhessék. A Hagen-hegységben élő törzsek fiataljai a woinia kalapot csak akkor kezdték hordani, ha az állukon pelyhedzett a szőr. A murik ifjak csak ünnepélyes beavatási szertartás után tehettek kalapot a fejükre. A csúcsos kalapnak misztikus szerepe volt: kezdetben a méltóságot jelentette, később a boszorkányok és a varázslók viselete lett.

Az iboga vagy mámorcserje (Tabernanthe iboga), trópusi növény, Nyugat-Afrikában, Kongóban és Kamerunban őshonos. Az őserdők aljnövényzetében élő zöld levelű, sárga virágú, halványnarancs színű gyümölcsöket termő bokra a törzsi rituálék kedvenc kelléke. Sok helyen felnőtté váláskor és halál közeledtekor használják. Az avatási szertartás böjttel, elmélkedéssel kezdődik. Az avatandó számára kiválasztanak egy „apát”, aki az újjászületésnél vele lesz. Az ifjú megfürdik egy patakban, ezáltal szimbolikusan levedli korábbi életét, meghal a régi világ számára. Zeneszó mellett megeszi az iboga frissen szedett levelét vagy az összevágott gyökerét.

Fájdalmas beavatásban van részük a pangvé feketéknek is, akiknek férfivá válásukért mintegy kétszáz hangyabolyt kell elviselniük, túlélniük. A jelölt testét fehérre mázolják, nemi szervére tolldísz védőt húznak, és a kezébe adnak egy hangszert, amelynek zajával messzire űzi a körülötte lévő embereket. A „szent házba" vagy a kunyhóba beengedik a hangyákat, és azok összevissza csípik az ifjút. A hangyainvázió mellett különféle mérges bogyók érintését is el kell szenvednie, amelyek égető, viszkető hólyagokat okoznak. Ha sikerül az avatás, és a törzs felnőtt tagjai beveszik maguk közé az ifjút, akkor piros színnel kenik be őt, mert ez az élet, az öröm színe.

Forráshttp://www.freespirit.hu/hu/magazin/ezoteria/beavatas_veszelyei