Mr. W. megszokott repülőutazására készül, üzleti ügyekben hetente veszi igénybe ugyanazt a kényelmes és gyors járatot. Bár nem tarja magát babonás embernek, de ez alkalommal autóval vág az utazásnak. Még úton van, amikor rádióján értesül a hírről, a repülőgép amelyen ő is utazott volna, leszállás közben lezuhant, - a lángoló roncsok között egyetlen túlélőt sem találtak a helyszínre érkezett mentőalakulatok. Mr W. szokatlan és életmentő döntését egy furcsa és baljós álom eredményezte, amit reggel feleségével is megosztott. Álmában magát látta amint a repülőtéren a géphez igyekezett, de könyörgő emberek nem engedték beszállni, s amikor mégis megpróbálta, egy lángfal állta útját kísérleteinek. Felesége az álom hallatán megerősítette aggályaiban, mert bár nem tudta miért, ő is rossz érzésekkel ébredt ezen a reggelen. Mr. W. így autóval indult az üzleti tárgyalásra. Mr. W. az előérzeteire hallgatva választott. Jól választott. 

Mr. W. esete nem egyedi eset. Számtalan példát idézhetnénk arról, hogy emberek előre megéreztek tragédiákat, baleseteket, amelyek persze bekövetkeztükig nem számíthattak többnek egy-egy aggodalmas víziónál. A szkeptikus olvasó most mindjárt élhet a gyanúperrel, hogy talán csak a véletlen furcsa egyezései ezek, hiszen hány olyan megérzés történhetett, ahol a baljós jóslatok nem teljesültek be, és ezekről nyilván nem kaptunk híreket. Bizonyára lehetnek ilyen véletlenek, de jó ha tudjuk, hogy az előérzetek a legtöbb esetben olyan részleteket is tartalmaznak, amelyek egyidejű egyezése már valószínűtlenül csekély. Az pedig már csak kevesek által ismert, hogy a jövőérzékelés képessége ma már a tudományosan bizonyított tények közé tartozik. Miután magam is foglalkozom a jövőérzékelés ( prekogníció ) kísérleti kutatásával, szeretném ennek a rendkívül különös emberi képességnek a kutatási módszereit és eredményeit röviden bemutatni, érthetőbbé tenni. 

A jövőérzékelés, a tudományos parapszichológia érzékszerveken túli észleléseknek (ESP) nevezett csoportjába tartozik. A pontos definíció szerint a prekogníció olyan jövôbeli információk észlelését jelenti, amelyekhez logikai következtetés útján nem juthatunk. Az tehát, ha valaki megjósolja, hogy holnap reggel felkel a nap, nem tűnik különösebben szenzációs parajelenség-nek, míg ha valaki egy konkrét repülőszerencsétlenséget álmodik meg előre, már igencsak a prekogníció működését sejteti. Természetesen a kísérleti módszerek ennél jóval egyértelműbb bizonyítékot nyújtanak. Saját laboratóri-umi kísérleteink az alábbiak szerint zajlanak. A kísérletben résztvevő alanynak egy olyan képről kell előzetesen papírra írnia, rajzolnia, amelyet csak a kísérlet végén fognak neki megmutatni. A bemutatott képet a kísérlet végén, egy számítógép véletlenszerűen választja ki száz kép közül, amelyeket a kísérlet alanya szintén nem ismer. A képek ötösével vannak összeválogatva olymódon, hogy közülük egyik sem hasonlít különösebben a másikra, hogy a képről kapott prekognitív leírások melyik képre illenek leginkább, azt még az eredmény vagyis a kiválasztott kép ismerete előtt egy zsüri értékeli. Ha csak a véletlen működne ezekben az esetekben, akkor minden ötödik kísérletben hibázhatna rá az alany a számítógép által kiválasztott képre, vak tyúk is talál szemet alapon. A kapott eredmények azonban mást mutatnak. 

A véletlennél folyamatosan több a találat, ezenkívül a képek leírása a lényeges elemeket illetően megdöbbentően pontos lehet. Saját próbálkozásaimból is ismerve, ezek a találatok nem az adott kép színes és pontos érzékelését jelentik, hanem a jövőlátó álmokhoz hasonlóan a fő részleteket emelik ki, időnként szimbólikus megjelenítésben. Emlékezzünk vissza a bevezetőben idézett esetre, ahol az álom szintén a tragédia fő motívumát, a lángokat jelenítette meg. Egy másik esetben, ahol egy angol bányászfalura omló óriási széntömeg okozott tömeges tragédiát, az egyik gyermek áldozat így írta le álmát az előző napon: "elmentem az iskolába, de a helyén csak valami nagy feketeség gomolygott". A kislány másnap az iskolára zúduló szén alatt lelte halálát. 

Mit kezdhetünk ilyenkor előérzeteinkkel? Hiszen Mr. W. jól választott és életben maradt, míg mások áldozatul estek a maguk által is megérzett végzetnek. Egyáltalán mennyire kerülhetjük meg a jövőt, és ha megkerülünk egy ránkleselkedő veszélyt, balesetet, ami így nem következett be, akkor végül is mi az, amit megéreztünk? 

Nem tudom mennyire tűnt ki az előzőekből, de a jövőérzékelés ténye tökéletesen ellentmond a fizikai világról szerzett ismereteinknek. Az oksági láncolatot megsértve, mintha időben visszafelé haladó információkat tételezne fel, ami a jelenlegi fizika szerint képtelenség. A prekogníció ennek ellenére kísérletek ezreivel bizonyított tény, fittyet hányva a józan észnek, szemérmetlenül létezik. Miután a laboratóriumban mért jelenségek nyilvánvalóan működnek a mindennapi életben is, feltételezhetjük, hogy öntudatlan szinten az előérzetek mindnyájunkra hatnak, döntéseinkben befolyásolnak, választásainkhoz segítséget adnak. 

A képprekogníciós kísérlet ismertetett eredményei átlagos eredmények, a jövőérzékelés tehát általános, minden emberben működő képesség. Természetesen mint minden témában, itt is vannak kiemelkedő képességű emberek, akiknek az átlagosnál több megérzésük válik idővel valósággá. De vajon milyen messzire láthatunk előre a jövőbe? Igaza lehet-e azoknak akik Nostradamus többszáz éves jóslatait a mai korban is igazként ismerik fel? És ha a jövőben minden meg van írva, akkor mi a helyzet az elrendeltetéssel és a szabad akarattal? Ezek a kérdések, már filozófiai válaszokat sejtetnek, én mégis azt javaslom, hogy megválaszolásukhoz, vagy legalábbis annak kísérletéhez tekintsük át logikusan a rendelkezésünkre álló tényeket. 

Tény az, hogy bizonyos eseményeket képesek vagyunk anélkül is előre észlelni, hogy az ahhoz szükséges információk rendelkezésünkre állnának. Tény azonban az is, hogy az előre megérzett eseményt meg is akadályozhatjuk, az viszont, - tehát például egy közlekedési baleset megkerülése azzal, hogy nem ülünk járművünkbe - meg is szüntetheti az okot, az eseményt, amit előre érzékeltünk. Ennek az úgynevezett beavatkozási paradoxonnak a feloldásához be kell látnunk azt, hogy a jövő eseményei nem megkerülhetetlenek, vagyis inkább valószínűek, mint biztosak. A tudatos vagy tudattalan döntésünktől függően választunk a jövő különböző lehetőségei közül. Van olyan tudományos alapokra épített elképzelés, ami szerint sejtjeink, agyunk pontosan tükrözik az egész univerzumnak nemcsak a pillanatnyi állapotát, hanem az abból felépíthető jövőmodellek számtalan verzióját is, mintegy előre kipróbálva a lehetséges különböző döntések eredményeit. Ez a hipotézis feltételezi azt, amit a telepátia és a véletlenfolyamatokra gyakorolt tudati hatások ténye valószínűsít, nevezetesen azt, hogy a tudati folyamatok elméletileg a fizikai univerzum teljes pillanatnyi állapotával kalkulálhatnak. 

Ha ez igaz, akkor a prekogníció is besorolhatóvá válik az oksági rendbe, noha egy elméletileg végtelen rendszer változásainak azonnali észleletét igényli. Eljutottunk odáig, hogy a jövő eseményei több sínen futnak, illetve ágaznak el folyamatosan, döntéseink szerint. Láthatjuk azt is, hogy a következmények előre látása esetenként olyan pontos lehet, mintha egy már megélt jövő tapasztalataiból merítene. Elképzelhető, hogy ezek a különböző jövők nemcsak különböző lehetőségek, hanem különböző egyenrangú valóságok is. Az ami végül belőlük számunkra valósággá válik, tulajdonképpen felfogható egy olyan mintázatnak, amit tudatunk rendez egy egyetlen valóságnak tűnő folyamattá. 

Tudom, ezekkel a gondolatokkal nehéz terepre tévedtünk, de a jövőérzékelés képtelensége eleve nehezen értelmezhető. Ezeknek a feltevéseknek a képszerűbbé tételéhez, most egy olyan példát mutatok be amit a mozi világában kísérleti szinten tudtommal már megvalósítottak. Itt a film cselekményébe és alakulásába a nézőknek is beleszólása van mégpedig olymódon, hogy az üléseken a szavazatszámláló rendszerekhez hasonlóan kapcsológombok vannak elhelyezve. Ezeknek a gomboknak a nyomkodásával a nézők választhatják ki a film különböző pontjain, hogy a cselekmény hogyan alakuljon tovább. Így rendelhetnek happy endet, vagy szomorú befejezést, elválásokat, vagy találkozásokat a szereplők között. 

Figyeljük meg, hogy a film lehetséges folytatásai, függetlenül attól, hogy az adott előadáson vetítésre kerültek-e, vagy sem, a celluloid szalagokon ugyanúgy valóságosak, mint a vetített történet bármely része. Ha ezt a lehetőséget videón képzeljük el, kezünkben a visszapörgető és újraválasztó távirányítóval, akkor lehet, hogy közel járunk a jövőérzékelés, a beavatkozási paradoxon, és az elágazó jövők lehetséges valóságainak megértéséhez. Ezek az elméletek, nem a mindennapi élet által felvetett problémákra születtek válaszul, a jövőérzékelés tényének ismerete azonban segíthet ennek a képességnek a mindennapos használatában is. Ez nem elsősorban a leselkedő sorstragédiák elkerülésének módszerét ígéri -bár arra is szeretnék példát hozni-, hanem a logikusan nehezen eldönthető helyzetekben az intuíció könnyed használatára taníthat meg minket. Jómagam mindkét területen próbálom alkalmazni ezeket a képességeket. 

Egy külföldi utazásom előtt napokon át borzalmas álmokat láttam, amit értelemszerűen az utazás balesetveszélyeivel kötöttem össze. Miután barátnőm álmai sem voltak túl rózsásak azokban a napokban, már-már az utazás elhalasztását latolgattuk. Az odaút szerencsésen lezajlott, gondoltam tévedni emberi dolog. Másnapi kirándulásunkon lezuhantam egy kilátóról, hajszál híján maradtam meg, súlyos csonttörésekkel. Efféle álmok azóta is jelentkeznek, de úgy érzem a kritikus pontok azóta felismerhetőbbé váltak, úgy érzem segít a tapasztalat az óvatosságot megtartani a szükséges pillanatokban. Az intuíció használata ennél prózaibb helyzetekben is hasznos lehet. Ami eleinte nehéz, - bizalommal hallgatni a belső sugallatra. Nem kell feltétlenül jövőlátó álmokra várni az eldönthetetlennek tűnő kérdésekkel szembesülve, bár láthatóan az álmok kötetlen világában ezek a sugallatok könnyebben felszínre kerülnek. 

Kérdéseinket bármikor feltehetjük, csak figyeljünk az első gondolatra ami válaszként felmerül. Eldönthetetlen helyzetekben bízzuk rá magunkat bátran, mielőtt kritikus kétkedésünk közbeszólna. Ahol a logikus gondolkodás véget ér, sokat segíthet az intuíció. Sikerrel gyakorlom a képprekogníciót a kísérletekben, nem annyira hiszek benne, mint inkább pontosan tudom hogy működik. Tudom azt is, hogy azoknak akik lehetetlennek tartják, a kísérleti eredményeik a véletlennél is rosszabbak lehetnek. Elvárásainkkal, bizalmunkkal választunk - ha öntudatlanul is - az elágazó jövők eseményei között. Hogy a közös jövőnk eseményeiben hány pontot ér egy szavazógomb lenyomása, - nem tudom. De úgy gondolom ha fontos dolgokról van szó, erősebben is meg lehet nyomni azt a gombot. 

Paulinyi Tamás