Hirdetés

Az eutanáziáról az elmúlt években újra és újra felerősödő parázs vita folyik, nemcsak nálunk, de más európai országokban is. De valójában miről is van itt szó? Mi is az eutanázia? Hiszen a fogalom korántsem egyértelmű. Különbséget kell tennünk először is aközött, hogy passzív vagy aktív eljárásról van-e szó. A passzív módszer azt jelenti, hogy az orvos nem tesz meg életmentő beavatkozásokat betege érdekében. Az aktív eljárás során ezzel szemben tevőlegesen hozzájárul betege halálához, például méreginjekcióval, vagy olyan mennyiségű fájdalomcsillapító adásával, amelyet szervezete ár nem bír elviselni.

Az aktív eutanázia híveinek fő érve az, hogy míg a passzív eutanázia során a beteg sokszor órákig tartó, elviselhetetlen fájdalmakkal járó szenvedés során hal meg (pl. fulladásos halált hal), addig az aktív módszerrel ez elkerülhető lenne. A katolikus egyház viszont például a módszer minden változatát elutasítja, sőt még azt is, hogy haldoklók fájdalmait olyan mértékben csillapítsák, hogy ne legyenek állapotuk és helyzetük teljes tudatában, hiszen így nem tudják majd teljesíteni erkölcsi kötelezettségeiket önmagukkal és családjukkal szemben.

Ami pedig még kényesebb kérdés, az az önkéntes vagy nem önkéntes eutanázia kérdése. Ami egész egyszerűen azt jelenti, hogy a fenti eljárások bármelyike a beteg tudtával és beleegyezésével történik-e vagy sem. Mert bizony előfordul a hazai kórházi gyakorlatban is olyan eset, amikor az orvos úgy dönt, hogy egyes beavatkozások már csak felesleges szenvedést okoznának egy amúgy gyógyíthatatlan betegnek.

Ezzel szemben a hazai törvények az eutanázia minden fajtáját mereven elutasítják. A kérdésben már több Alkotmánybírósági határozat is született az elmúlt évek során, a jogi kérdés fő alapja pedig az emberi élethez való jog és az emberi méltósághoz való jog egymással való ütközése, mert ebben a kérdésben ezek bizony nem férnek össze. Ne kezdjünk azonban jogi fejtegetésekbe, hiszen azok nem vinnének előre minket. Az eddigi legfontosabb ilyen tárgyú ügy, a Binder Györgyi-ügy során a Legfelsőbb Bíróság emberölésnek minősítette az anya tettét, amikor halálos beteg kislányát halálba segítette. Az indoklásban az is szerepelt, hogy eutanázia kizárólag orvos-beteg viszonylatban értelmezhető. Az anya végül köztársasági elnöki kegyelmet kapott.

Hazánkon kívül is megoszlanak a vélemények, és a gyakorlat sem egységes. Európában egyedül Hollandia joggyakorlata fogadja el az önkéntes aktív eutanáziát. Itt azonban komoly intézmény- és eljárási rendszert hoztak létre támogatására. Ennek keretein belül a betegnek többször, mégpedig több hónapos időtartam során kell egyértelműen nyilatkoznia szándékairól. Itt is vannak azonban ellenzők, különösen az óta az eset óta, hogy egy fiai elvesztése miatt súlyosan depressziós nőnek is engedélyezték az eutanáziát. A holland orvosok mindenesetre mára már a szakmai gyakorlat részének tekintik az eljárást.

Európa más államaiban, ha az aktív nem is, a passzív eutanázia általában elfogadott, de legalábbis megtűrt eljárás, és így van ez az Egyesült Államokban is, ahol már komoly hagyományokkal rendelkezik az intézmény. Szintén nagy szerepe van itt a „living will" style="margin: 10px;" fogalmának, ami arról szóló nyilatkozat, hogy ha valaki baleset vagy más miatt kómába esik, vagy hasonló, vissza nem fordítható sérülést szenved, előre rendelkezhet arról, hogy kívánja-e, hogy újraélesszék, vagy mesterségesen életben tartsák.