Fudzsi, a japánok szent hegye
A nevét a tűzistennőről kapta, s a japánok
számára évezredek óta a tökéletes szépséget testesíti meg. "Egyszer
fölmenni a Fudzsi csúcsára bölcs dolog, másodszor bolondság" - szól az
ősrégi mondás. Az ősi tradíciókhoz hűséges helybéliek számára életük
során legalább egyszer megmászni a Fudzsit több mint kötelező.
Japán
ma egy olyan szigetláncolatot alkot - tízezer évvel ezelőtt a
tengerszint annyira megemelkedett, hogy az ár elöntötte az őt Ázsiával
összekötő hidat –, amely közel 3000 kilométeren keresztül jobbára
hegyeken fut végig. Négy nagyobb és közel ezer kisebb szigetből áll. A
hegyláncok többsége vulkanikus eredetű, ennek következtében a szigetek
bővelkednek meleg vizű forrásokban. Japán földünk egyik olyan területe,
ahol a legtöbb szeizmikus mozgás zajlik: évente körülbelül ezer
földrengés sújtja az országot.
A
Fudzsi Tokiótól északnyugatra, a Honshu-szigetet haránt irányban
átszelő hatalmas tektonikus árok keleti partján magasodik a felhők fölé:
vulkántölcsére tökéletes kúpforma, magassága 3776 méter – ez Japán
legmagasabb pontja. Környékén számos melegvízforrás található, s ma már
jelentős része természetvédelmi terület. Legutóbb 1707-ben tört ki,
amikor is Tokió utcáit vastagon belepte a vulkanikus hamu. A
hegymászószezon hónapjai július és augusztus, a hegytetőre érni pedig
hajnaltájt a legcsodálatosabb, ugyanis ilyenkor kevesebb a felhő, s a
napfelkelte látványa egészen egyszerűen csodálatos.
Maga
a hegy tulajdonképpen több vulkánréteg egymásra épülése révén jött
létre, melyek közül a legidősebb (körülbelül félmillió éves) egy
eltemetett sztratovulkán, a Komitake. Erre "épült" a Ko, azaz az
Ó-Fudzsi, amely az i. e. 80 000–100 000 között pár száz éves szünetekkel
folyamatosan működött. Végül erre rakódott fel a mai Shin, az
Új-Fudzsi, mely bő ötezer esztendeje hasonlóképpen hosszú nyugalmi
periódusokkal, de lényegében folyamatosan aktív. (Egyes számítások
szerint a Fudzsi az elmúlt százezer év folyamán megközelítőleg 400 km3
vulkáni kőzetet "termelt". A tűzhányó központi krátere mintegy 700 méter
átmérőjű és 200 méter mély. Oldalain félszáznál több, úgynevezett
parazitakráter nyílik, az északiakból kifolyt láva gátolta el azt az öt
gyönyörű tavat, amelyek a Fudzsit félkörívben körülölelik. A legnagyobb
mellékkráter délkeleten található, ez a "háromfejű" Ashitaka-jama (1187
méter), s anyaga teljes egészében megkövesedett láva.
Nekünk, földi halandóknak a hegyekhez való
viszonyunkat a történelmi ókor óta a legkülönfélébb hiedelmek határozták
meg. Ennek okát abban az általános emberi tulajdonságban kereshetjük,
hogy amit nem ismerünk, attól félünk. A titokzatos erők szinte
valamennyi ősi kultúrában mindig is a hegycsúcsokon laktak, gondoljunk
csupán a Kalias hegyre, az Olimposzra, a Csomolungmára, avagy éppen a
bibliai Sínai hegyre.
Idegenvezetőnk
meséli, hogy a legenda szerint a Fudzsit elsőként egy szerzetes mászta
meg 663-ban. Mivel a hegy ősidők óta szent helynek számít, a környék a
nők számára egészen a Meidzsi-korszakig tiltott területnek számított. Az
utunk felfelé bő hat órát vesz igénybe, s kereken tíz állomásra oszlik.
Az első öt kikövezett úton vezet, s körülbelül a tengerszint feletti
2300 méter magasságig tart. Évente több százezer ember mássza meg a
csúcsot. A hegy lábánál fekvő erdőhöz, az Aokigaharához számtalan
legenda kapcsolódik. Az egyik szerint a környező sziklák oly nagy
mennyiségű vasércet tartalmaznak, hogy az iránytűk errefelé bizony
csődöt mondanak. Egy másik történet szerint az erdőt szellemek és manók
lakják.
A feljegyzések szerint a Fudzsi a történelem
során három alkalommal élt át hatalmas és sorozatos vulkánkitörést:
kétszer a Heian-korszakban (ezek az Enrjaku- és a Dzsógan-kitörések) és
egyszer az Edo-korszakban. Utóbbi végén volt a legutolsó följegyzett
kitörés, a Hóhei (1707), amely a hegy délnyugati oldalán három óriási
kürtőt hozott létre.
A
Fudzsi természetesen nem egyszer megihlette a művészeket is. Közülük
talán a legismertebb Kacusika Hokuszai (1760–1849), aki ifjú éveiben egy
könyvkereskedésben dolgozott, majd egy híres műhelyben elsajátította a
fametszés mesterségét. Hosszú pályafutása során közel negyvenezer
rajzot, metszetet és festmény készített, s művészete eljutott a korabeli
Európába. Legismertebb műve egy fametszet-sorozat, amely Fudzsit 36
különböző nézetből ábrázolja. Részben az egyes évszakok változása
szerint, verőfényben, esőben, avagy éppen havazáskor, de olykor
bizarrabb "nézőpontokat" is alkalmaz. Egyik metszetén például lebegő
vadludak alatt, a víz tükrén fodrozódik a szent vulkán tükörképe. Egy
másikon csónakban ülő horgászok mögött ködlik fel a Fudzsi sziluettje,
egy harmadikon egy bambuszligeten túl, a következőn pedig a sűrű zápor
függönye sejteti csupán. Hokuszai művészete nagy hatással volt a francia
impresszionistákra, Van Gogh és Gauguin nevét említhetnők.
S ha gyarló emlékezetünk nem csal, 2005
őszén a Magyar Nemzeti Galéria időszaki kiállításán mi magunk is
megcsodálhattuk a mester képeit. Érdekesség, hogy mindenekelőtt
Európának, a nyugati művészetkritikusoknak köszönhető, hogy Hokuszai
művészetét napjainkban immár hazájában is méltóképpen elismerik. Egyik
legszebb haikujában (Szántai Zsolt fordításában) megjövendöli későbbi
sorsát:
Mától szellemként"
szállok, futok, lebegek"
a nyári mezőn."
S
végül japán utazást tervező olvasóinknak néhány praktikus jó tanács…
Budapestről menetrendszerű repülőgépjáratok indulnak Tokióba. Az
ország éghajlata nedves, óceáni monszun, északon mérsékelt, a középső
területeken meleg szubtrópusi, délen trópusi. Javasolt utazási időpontok
a tavasz és az ősz. Japán közbiztonsága kitűnő, ám ne feledjük: a
helybéliek életében rendkívül fontos az illemszabályok betartása, s
ugyanezt elvárják a külföldi turistáktól is. Vendéglátóink otthonában s a
szent helyeken nem szabad cipőt viselnünk, nem illik nyilvánosan orrot
fújni, valamint igyekezzünk maximálisan betartani a hagyományos japán
étkezések szertartásos szabályait.
Forráshttp://www.kihagy6atlan.hu/temak/termeszeticsoda/fudzsiajapanokszenthegye/
Kommentáld!