L. Árpádné küldte az alábbi bizonyságot:

2007. december 27-én autómmal a 4-es főúton jöttem haza vidékről. Előre bocsátom, hogy amikor elindultam, végignéztem az autót, és a világítást, a gumikat is rendben találtam.

Az autómmal úgy 110-120 km-es sebességgel haladtam, amikor egy hang szólt hozzám, hogy lassítsak, mert baj fog érni. És már láttam is az autómat, ahogy egy kanyarban kicsúszik, megpördülve zuhan az árokba, és én ott maradok. Arra gondoltam, nem halhatok meg, hiszen vár az idős édesanyám otthon, no meg hát az unokáimnak is hiányoznék.

Lelassítottam hát 70-80 km-es sebességre, és közben a 91. Zsoltárt kezdtem megvallani hangosan. Amikor odaértem, hogy „az Úr az Ő angyalainak parancsolt felőlem, hogy őrizzenek minden utamon, kézen hordozzanak engem, hogy meg ne üssem lábaimat a kőbe”, az autóm hirtelen irányíthatatlanná vált, nem vette be a kanyart, és egyenesen a mély és széles árok felé csúszott, majd éppen az árok szélén megállt. Az első kerék füstölt, a hátam mögött pedig igen nagy sebességgel mentek az autók, úgyhogy jó ideig ki sem tudtam szállni, hogy megnézzem, mi is történt. Igazán Isten gondviselő kegyelme volt, hogy nem jött nekem hátulról senki!

Mikor sikerült kiszállnom az autóból, láttam, hogy az első kerék defektes lett, és valószínűleg a fékezéstől úgy felforrósodott, hogy füstölt a gumi. Az Urat kérdeztem: Uram, most mi lesz? Mit tegyek? Elővettem az emelőszerkezetet, a pótkereket, a kerékkulcsot, kitettem az elakadást jelző háromszöget (tehát amit ilyenkor fizikailag kell csinálni), és készen voltam arra, hogy lecseréljem a kereket, ha már így megúsztam a dolgot.

De persze nő létemre a kerékcsavart nem tudtam fellazítani sem, nemhogy kicsavarni. Álltam az út mellett, és próbáltam az Úrra koncentrálni, remélve, hogy most sem hagy cserben, és próbáltam behatárolni, merre is járhatok, mert körülöttem havas szántóföld volt csak látható. És akkor felismertem, hogy a legközelebbi város Albertirsa, ahol van ismerősöm, aki segíthet. Így is történt, felhívtam a mobilon, kiderült, hogy teljesen véletlenül otthon van, és a segítségemre indult. De mire letettem a telefont, az Úr küldött egy angyalt segítségül egy fiatalember személyében, aki kicserélte a kereket, pont mire az ismerősöm megérkezett, aki elvitt a legközelebbi gumishoz (amit én egyedül nemigen találtam volna meg, mivel nem esett útba, és nem tudtam a létezéséről) hogy ne mankókerékkel kelljen a még közel 100 km-t megtennem hazáig. Ráadásul mindezért csak 1300.- Ft-ot kellett fizetnem!

Már otthon meséltem a történteket, mikor végiggondoltam, hogy milyen sokan meghalnak, felborulnak az utakon az első kerék hirtelen defektje miatt, tehát rajtam újra megnyilvánult Isten hatalmas kegyelme, szeretete, gondviselése, törődése. Ő hallható módon előre figyelmeztetett, megmentett, és a rosszat is jóra fordította. Arról nem is szólva, hogy valóságosan megtapasztalhattam, átélhettem hogy Isten beszéde mennyire valóságos, azt az Igét, amely azt mondja:
„az Úr az Ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek meg minden utadban, kézen hordozzanak téged, hogy meg ne üssed lábaid a kőbe.” Hiszen így is történt!

Másnap egy újság került a kezembe, amelyben egy hasonló bizonyság volt leírva, annyi különbséggel, hogy aki szinte ugyanezt átélte, egy 16 éves fiatalember volt, akit az Úr arra vezetett ezen keresztül, hogy megvizsgálja magát, vajon készen áll-e arra, hogy az Úr elé álljon. Hát, bizony ez engem is komolyan elgondolkoztatott.