"Haeresis est maxima, opera maleficarum non credere."

"Legnagyobb eretnekség tagadni a boszorkányságot!"

                                                                                                                                Malleus Maleficarum, 1487

A boszorkányok ősidők óta léteznek. Különböznek a mágusoktól, hiszen amíg az utóbbiak az univerzum erejét használják akaratuk érvényesítésére, addig a boszorkányok a babonás hitből merítik erejüket. Pontosan ez is volt a vesztük a középkori - kora újkori boszorkányüldözés alatt.

Miért bontakozott ki ez a hihetetlen nőgyülölet? A szálak i. e. 200 körülre vezethetők vissza, amikor is a markóni zsinaton vita alakult ki, hogy az asszonynak van-e egyáltalán lelke. Szavazatra bocsátották. Nos, hölgyeim, egyetlen szótöbbség döntötte el, hogy a nőnek van lelke.

A katolikus egyház évszázadokon keresztül máglyával, lelki terrorral, tilalmakkal és cenzúrával üldözte a hitetleneket és hitehagyókat. Az inkvizíciót IV. Ince pápa vezette be, és becslések szerint 5-10 millió közé tehető a felvilágosodás koráig meggyilkolt áldozatok száma. A vádlottaknak semmilyen joguk nem volt, a vádló bíró is volt egyben, a gyermekek a szüleiket, férjeknek a feleségeiket kellett besúgniuk. A kínzást nemcsak megengedték, hanem meg is parancsolták.

Némely inkvizítor arra használta hivatalát, hogy meggazdagodjon. Ezért gyakran tehetősebb embereket küldtek máglyára koholt vádak alapján, amely mellett természetesen mellékbüntetésként a vagyonelkobzás volt kiszabva.

 A keresztény egyház megjelenése

A kereszténység megjelenése után fokozatosan következett be a tömeges áttérés az új vallásra.  A kereszténység mesterséges vallás, nem a természetes, évezredeken keresztül történő fejlődés révén alakult ki, mint az ősi vallások. Egész országokat nyilvánítottak kereszténnyé, holott valójában csak az uralkodó ház vette fel a keresztény hitet, azt is csak politikai megfontolásból. A kereszténység első évezredes fennállása alatt számos európai országban az ősi, természeti vallások valamelyikét követték az emberek.

A tömeges áttérés Nagy Gergely pápa uralkodása idején következett be. A pápa rádöbbent, hogy csak akkor nyerheti meg vallásának a népeket, ha templomai ugyanott várják a híveket, ahol a hajdani imahelyek és régi istentiszteleti helyszínek álltak. Püspökeinek és egyéb egyházi méltóságainak meghagyta, hogy hordassák ki a bálványokat a pogány templomokból, törjék össze vagy égessék el az ereklyéket, a templomokat pedig szenteljék újra és avassák fel az ősi rituálé szerint. Ám az embereket nem lehetett rászedni. Az új, keresztény templomok építésekor a pogány kézművesek munkájára hagyatkoztak, akik saját isteneik faragott képeivel díszítették a templomokat, így a lakosság a régi helyen új igéket hallgatott.

A kereszténység korai időszakában a boszorkányok és a pogány hit követői az egyház vetélytársai voltak, akiktől szerettek volna megszabadulni. Így a régi vallás isteneit az új vallás ördögeiként emlegették. A természeti hit istene szarvakat viselt, tehát a sátán is szarvakat viselt. Következésképpen a régi hit mellett kitartók azért nem tétek át az új vallásra, mert a sátán hívei. Lehettek nemes lelkű, kifogástalan erkölcsű, elégedett mebrek, akik tisztább életűek voltak a keresztényeknél, nem számított, hiszen nem tértek át.

A keresztény vallás egyre erősödött, terjedésével lassan visszaszorultak a természeti vallások. A reformáció időszakában már csak távoli, isten háta mögötti vidékeken tartották magukat az ősi vallások. Ezek követőit pogányoknak barbár népeknek tekintették, ellenük "keresztes hadjárat" alakult ki, mely idővel fokozódott. A pogány megnyilvánulásokat egyre több gyaanakvás övezte, végezetül vádaskodássá fajultak a dolgok. Ez adott alapot a boszorkányoknak, a természeti vallás követőinek, közös néven az eretnekek üldözésére - az inkvizícióra.

Hogyan lett az "eretnek"-ből "boszorkány"?    

Az egyház szemében egyik fő bűn az eretnekség volt. Meghatározásuk szerint az eretnekség új vallási tanítások hirdetését és hibás, hamis vallási nézetek kitartó védelmezését jelenti. Az eretnekség az egyházjog szerint az a bűntett, amelyet keresztény, katolikus személy elkövet, ha a hit dolgában az egyháztól káthoztatott tévtanhoz makacsul ragaszkodik, vagy az egyház által felállított hitágazat igazában kételkedik.

Azokat, akiket varázslással vádoltak, semmiképpen sem lehetett az eretnekségnek ebbe a meghatározásába belefoglalni, hiszen a varázslók és a boszorkányok nem védelmeztek semmiféle eretnek nézetet, noha az ördögöt szolgálták; nem törekedtek a fennálló egyház megdöntésére. Az egyjáz elítélte és megbüntette őket, de a varázslás üldözése egészen s XVI. századik nem vált tömeges jellegűvé.

Az eredeti héber, ill. arámi bibliában nem található meg a "boszorkány" szó, ám amikor lefordították görögre, latinra és egyéb nyelvekre, a héber szavak jelentése változásokon ment keresztül. Belekerült a "maleficos" szó, amely jelentése ekkor még homályos volt, ám ahogy emelkedett a boszorkányőrület, a szó kifejezetten az ördögimádó boszorkányok megnevezésére szolgált, és ezt a szöveget használták fel bizonyítékként és igazolásként a boszorkányok kivégzésére.

Az örgöddel kötött paktum még nem tette eretnekké a boszorkányokat és varázslókat, hiányzott a legfőbb elem, ami nélkül az egyház elképzelhetetlennek tartotta az eretnekséget: a titkos összeesküvő szervezet. Ilyen nem volt, tehát létrehozták, kigondolták az inkvizítorok: a boszorkányok és varázslók - állította az egyház - a sátán harcosai, tehát a sátáni sereghez, a sátán zsinagógájához tartoznak. Ennek bizonyítékai az inkvizítorok agyában a misztikus boszorkányszombatok voltak.

 A Malleus Maleficarum (Boszorkányok Pörölye) megírói, a két dominikánus szerzetes, Sperger Jakab és Heirich Institoris Kramer, akik, mint inkvizítorok eretnekeket égettek el a Rajna vidékén, kevesellvén a kivégzések számát, elutaztak Rómába, hogy adataikkal rávegyék arra a pápát, hogy az üldözést terjessze ki a boszorkányokra is. Ennek eredménye az az 1484. december 5-én kiadott "summis desiderantes = minden sóvárgást" címmel kiadott pápai bulla, amelyet boszorkánybullaként is emlegetnek.

Ez a bulla részletesen leírta, mi alapján különböztethető meg a boszorkány a hívő kereszténytől, természetesen középpontba helyezte a boszorkányszombati összejöveteleket, ahol az ördög ülésezik és feketmisét tart.

Angliában I. Jakab kirány Démonológiája foglalkozik részletesen a boszorkányok létével, tevékenységével, és az ördöggel való szövetségével.

Magyarországon a bibliafordításból adódóan nem alakult ki a boszorkányok eredendő üldözése. Maga a boszorkányság is mást jelentett, mint Európában. Itthon a boszorkányok a táltosok, sámánok női segítőinek leszármazottai voltak, így eredetileg nem üldözték őket, csak később, európai hatásra tekintettek rájuk bűnös eretnekként.

Az inkvizíció

" Az inkvizíció feladata - írta Bernárd Gui, XIV. századi inkvizítor - az eretnekség kiirtása. Az eretnekséget nem lehet megsemmisíteni, ha nem semmisítik meg az eretnekeket; az eretekeket nem lehet megsemmisíteni, ha nem írtják ki velük együtt azokat, akik rejtegetik őket, együttérzenek velük, védelmezik őket."

 Az inkvizíció szó maga a latin inquirio igéből ered, jelentése: valami után kutat, valamit felkutat, vizsgál, nyomoz, puhatol.

Különbözőek a vélemények arról,hogy mi is az inkvizíció és mik az időbeli határai. Tágabb értelmezés szerint azt inkvizíción azt kell érteni, hogy az egyház üldözi és elítéli a másképp gondolkodókat; ekkor az időbeli kereteket ki kell terjeszteni az egyház egész történelmére. Szűkebb értelemben az eretnekeket üldöző törvényszék felállításától, annak megszűnéséig, tehát kb. a XII, XIII. századtól a XIX. századig.

Időrendi sorrendben a következő inkvizíciók léteztek:

1. Középkori inkvizíció;

2. Spanyol inkvizíció;

3. Római inkvizíció.

Ezek közül a spanyol inkvizíció volt a legismertebb és a legkegyetlenebb gyilkoló gépezet.

Malleus Maleficarum

Essék most szó arról a műről, amely elindította az egész boszorkányőrületet.

A könyv módszeresen ismerteti a középkori és kora újkori boszorkányhitet, összeköti a maleficumot a nőgyűlölettel, illetve az eretnekperekből átvett fogalommal, a "delictum expectum"-mal (ördöggel való szerződés).A legtöbb boszorkánybíró fel volt fegyverkezve ezzel a könyvvel, amely törvényerőt képviselő szabály minta volt a szemükben.

A mű három részre tagozódik. Az első részben a szerzők pontosan leírják a biblia és a kánonjog gyakorlata szerint a boszorkányságban rejlő eretnekség lényegét; a második részben azt taglalják, hogy a boszorkányságnak milyen megnyilvánulási formái léteznek, hogyan lehet leleplezni őket és szembeszállni velük; a harmadik rész tartalmazza a boszorkányok elleni büntetőeljárás lényegét és felelősségre vonásuk szabályait. Körbejárja a boszorkányokkal szembeni vizsgálat kérdéskörét, hogyan kell elfogni, bebörtönözni, kínvallatni.

Amikor ezt a művet bemutatták a Kölni Teológiai Egyetemen, a professzorok többsége visszautasította az irat tartalmát. Az érvényességhez azonban szükség volt az említettek aláírására, a szerzők egyszerűen aláhamisították. Erre a tényre csak 400 évvel később, 1898-ban derült fény.

Ezzel elkezdődött a boszorkányok üldözésének és kínvallatásának korszaka. A két szerzetes műve felszította az izgatottság lángjait. Futótűzként terjedt a legkisebb helyekre is a hír, amelytől kisvártatva egész Európa megőrült.

A boszorkányüldözés kora vitathatatlanul az emberiség legsötétebb korszaka, amikor az emberi tudatlanság, hiszékenység felülkerekedett a józan ész minden szikráján. A gyűlölet hevében az inkvizítorok, a vádlók nem foglalkoztak azzal, hogy segítőkész füvesasszonyt, nagyszájú, de szakmájában elismert bábaasszonyt, gazdag, illetve szegény embereket küldenek ártatlanul máglyára, hiszen e kor felfogása szerint mindenki bűnős, aki megszületett.