Mérgező adalékanyagok - megdöbbentő következményekkel

Foszfát a kolbászban, cisztein a zsemlében, édesítők, színezők, tartósítók az italokban – a szakirodalom 7500 körüli preparátumot és adalékot sorol fel, és legtöbbjükről nem tudunk semmit, még csak nem is sejtjük, hogy mire valók. Vajon miért van szüksége az iparnak az emulgátorokra és stabilizátorokra, hidro-kolloidokra, olvasztó sókra és az antioxidánsokra?

Minek ez a sok ízfokozó és aromatizáló segédanyag? Mindannak ellenére, hogy az emberiség évezredekig minden további nélkül mesterséges kovász híján sütötte a kenyerét, E 160b (lutein színezék) nélkül állította elő sajtjait, és képes volt E 471 emulgeálótól mentesen igen finom leveseket főzni.” Így kezdődik három német szakember (Udo Pollmer, Cornelia Hoicle és Hans-Ulrich Grimm) legújabb, az élelmiszer-adalékokról szóló könyve.

Az élet azonban felgyorsult, a hagyományos eljárások túl sok időt vesznek igénybe, és ma az élelmiszer-gazdaságot nem a tartósítás foglalkoztatja, hanem valami más. Spórolnia kell, mindenekelőtt a költséges munkaerőn. A temérdek adalékot tehát a nyersanyag gépi felhasználásához alkalmazza, így ugyanis lehetséges, hogy a tulajdonságaikban állandóan ingadozó természetes nyersanyagokat hozzászabja az automatikus, futószalagos gyártáshoz.

A titok...

Ami a gyártó számára magától értetődő, az a fogyasztónak hétpecsétes titok. A gyártás megkönnyítéséhez szükséges adalékokat ugyanis nem kötelező feltüntetni. És az adalék még olyan árukban is engedélyezett, amelyek „tartósítószer nélküli” feliratúak.

Miért hát ez a titkolódzás? Még egy olyan egyszerű és hétköznapi adaléktól is, mint a tejcukor (laktóz), több százezer magyar, tízmillió német, az észak-amerikai lakosok közül harminc-ötvenmillió kap hasmenést, hascsikarást: az afroamerikaiak 75 és az ázsiai-amerikaiak 90 százaléka, valamint az észak-európaiak öt és a délkelet-ázsiaiak majdnem 100 százaléka szenved ugyanettől – de az anyag mindenki más egészségének akár még használ is.
Számtalan allergiás embernél nem lehet tudni, hogy melyik élelmiszerre reagál, és miért. Költséges és főleg idegőrlő keresgélésre vannak kárhoztatva, hogy betegségük okát felderíthessék.

Annál fontosabb tehát, hogy a fogyasztó – a nem allergiás is – tudja, mit is tartalmaz a tápláléka. Az ipart kizárólag a fogyasztói engedetlenség képes jobb belátásra bírni, az az áru tehát, ami ott marad a polcokon. Ehhez tudatos, jogait ismerő vásárlókra van szükség. Nem vitás, ha túlságosan sok és ráadásul ellentétes információ zúdul a nyakunkba, fennáll a veszélye, hogy a fától nem látjuk az erdőt. Mit érnek az E-számokkal teli füzetecskék, ha általános közhelyek mellett csak azt tudjuk meg belőlük, hogy egy bizonyos vegyület a színezék vagy a savanyító szerepét tölti be? És mire jó egy táplálékallergia-adatbank, ha a közember egyszerűen nem férhet hozzá?

Ijesztő példa az ijesztő valóságról

A könyv egyik fejezete egy migrénes kisfiú esetével is foglalkozik. A gyereknél ötéves korban kínzó fejfájások jelentkeztek. A fájdalom hetente visszatért, és olykor napokig tartott. Gyakran hányt, naponta többször is – mint kiderült, krónikus migrénben szenvedett. A gyerek szobáját elsötétítették, hogy minél kevesebb inger érje, de segíteni az orvosok sem tudtak rajta, csupán erősebbnél erősebb fájdalomcsillapítókkal kezelték. A fájdalmak azonban még évekig nem szüneteltek.

Ez az állapot egészen addig tartott, amíg be nem került a müncheni egyetem gyermekklinikájára, ahol évente 600 kis pácienst kezelnek, többek között izgágasággal vagy migrénnel. Némelyiküket reuma, másokat neurodermitisz vagy epileptikus roham kínozza. A klinikai osztályon Monika Popp terápiája meghökkentő sikerrel jár: a szimptómák a hiperaktív gyerekek 60 százalékánál három hét alatt elmúlnak; a migrénpáciensek 80 százaléka rövid időn belül panaszmentes.

A terápia alatt a gyerekeknek nem kell sem színes pirulákat nyelniük, sem csodaszereket kortyolgatniuk. A müncheni orvosok mást rendelnek el: például csirkesültet, bárányhúst burgonyával, salátát, körtét vagy banánt. Az étrend olykor még libasültet is tartalmaz káposztával. De nem mindig és nem mindenkinek. A kis páciensek étrendjét személyre szabják. Csakis a tilalmak egységesek. Mindenekelőtt: tilos a készétel, nincs virsli, nincs marhahús, nincs sertéshús. De ketchup, reggeli cornflakes sincs, és tilos a kóla.

Miben rejlik a megoldás?

Az osztályt Joseph Egger vezeti, aki még a nyolcvanas évek elején eltökélte magában, hogy megcáfolja a mesterséges színezékek és tartósító anyagok veszélyéről szóló „badarságokat”. A kutató mindennek utánajárt, és tézisének pontosan az ellenkezőjét bizonyította be. Pácienseinek diétáját zacskós levesek és konzervek, hamburgerek és poharas joghurtok nélkül állította össze, de a szóját, a tehéntejet és a halat is mellőzte. Az eredmény: 76 hiperaktív gyermek közül 62 magaviselete jelentősen javult. A 88 migrénes gyerekből álló csoportban a gyerekek 93 százalékánál eltűntek a panaszok, és egyúttal több gyermek asztmás, kiütéses tünetei is megszűntek.

Szintén a migrén és kezelése a témája az American Chemical Society szaklap egyik cikkének. Az egyik kutató ugyanazt a kérdést feszegeti, mint a német kötet szerzői. – Ezek a méreganyagok komoly egészségügyi problémák kialakulásához vezethetnek, és sokkal gyakoribbak, mint azt az ember gondolná. Számos ételben előfordulhatnak – mondta a kutatást vezető Richard A. Mathies. – Néhány ételnek magasabb lehet a biogén amin-szintje, de ezt nem lehet előre tudni, mert ezek az anyagok nincsenek feltüntetve a termékek címkéin – mondja Mathies. Egyetlen pohár bor is megemelheti a vérnyomást, felgyorsíthatja a szívverést, és fejfájást is okozhat. – Azt gondolom, hogy bizonyos ételeken, különösen a borokon, fel kellene tüntetni a biogén amin-tartalmukat.

http://www.otvenentul.hu/page.php?PageID=29042