Egyre-másra és már jó ideje érkeznek a jelentések a jakutok földjén található különös objektumokról. Jakutföld Szibéria egyik leghidegebb, de ásványi kincsekben gazdag része, amelyet sokáig csak bennszülöttek laktak. A Viluj folyó felső szakaszán található a Halálvölgy, amely öreg, kihaló erdőket, szakadékokat és tajgát foglal magában. A növényzet elfajzott, különös, a földben pedig fura fémtárgyak találhatók, amelyek veszélyt rejtenek az emberek számára – szóltak a történetek.

Néhány ilyen rejtélyes tárgy a felszínen található. Ezek állítólag bunkerhez hasonló félgömbök, domború oldalukkal állnak ki a felszínből. Belül egy kis „helyiség” van, amelyben néhány ember befér, és ott mindig meleg(!) van. A legrettenetesebb télben is, amikor Jakutföldön a hőmérséklet nem ritkán eléri a mínusz 40, sőt 50 Celsius fokot – a vadászok, ha egyáltalán bemerészkednek a Halálvölgybe, e félgömbökben találtak menedéket.

Ezt régebben megtették, de ma már eszükbe sem jut, és az idegeneket is óvják a félgömböktől. Ugyanis akik akár csak rövidke időt is eltöltöttek benne, azok hamarosan különös és nehéz betegségbe estek. Akik pedig hosszabb vadászat közben egymás után több éjszakát töltöttek a félgömbökben, azok meghaltak. A falvak vénei megtiltották a népnek még azt is, hogy a fémtárgyak közelébe menjenek.

Hogy mindez nem egy huszadik századi monda vagy népi legenda, tudósok bizonyítják. Az ügyről feltűnést keltő cikket írt Valentin Pszalomscsikov, a matematikai tudományok doktora. De ő is más kutatók nyomdokain haladt. Ugyanis az első „fémgömbről” a hírek a fehér emberek világába csak 1936-ban

érkeztek.

Akkor néhányan eljöttek és a helyiek vezetésével felkeresték az erdőkben megbúvó gömböket. A kis bunkerszerű szerkezet belső falai igen simák, mintha egy darabban öntötték volna. A fém színe vöröses, a fal vastagsága kb. 2 centiméter. Találtak olyant is, amely nagyobb a többinél és még egy rénszarvason ülő jakut is belovagolhat alája, mivel a félgömb egyik oldala ferdén kiemelkedik a földből.

Mielőtt valaki azt mondaná, hogy régebben valamilyen titkos szovjet katonai bázis volt a környéken, vagy a Vörös Hadsereg egy kísérlet után hagyta ott ezeket a tárgyakat, hadd jegyezzük meg: már a tizenkilencedik századi források is megemlékeznek Jakutföld e titokzatos tárgyairól! Viktor R. K. Maak balti származású orosz utazó írta több mint száz évvel ezelőtt (amikor a Szovjetunió még nem létezett és így hadserege sem lehetett, a cári orosz hatalom pedig nem igazán terjedt ki idáig), hogy a Viluj felső folyásánál van egy kis patak, aminek neve jakutról lefordítva azt jelenti: „A Nagy Kondér Elsüllyedt”. Nem messze a pataktól az erdőben van egy hatalmas rézkondér a föld alatt, a talajból csak a széle áll ki. „Nem tudni, milyen nagy, de azt is beszélik, hogy egész fák nőnek benne.”

N. D. Arhipov kultúr-antropológus a régi időkben feljegyzett egy jakut mondát. Őt is érdekelte, hogy a környékbeli folyók és patakok nevében miért gyakori a „kondér” szó. A jakut öregek elmesélték neki, hogy valamikor a rettentően régi időkben – sok nemzedékkel korábban – a „kondérok”, vagyis a fém gömbök az égből szálltak alá, és bennük különös, egyszemű emberek jöttek, akik furcsa fém ruhát viseltek. Később valaki azt is elmondta Arhipovnak, hogy van egy ilyen gömb a föld alatt, amelyben halott idegenek fekszenek, akik holtukban is viselik fém ruhájukat...

Szóba került, hogy valamikor roppant nagy tűzvész pusztított az ottani erdőkben, lehet, hogy azt is az idegenek okozták. Abban minden jakut egyetértett (már akiket a kutatók megkérdeztek akár a 19., akár a 20. században), hogy a fémgömbök nagy mennyiségben vannak a „Halálvölgyben”.
A vadászok és az arra kószáló szovjet geológusok is egyre-másra jelezték, hogy láttak vagy a folyók sekély vize alatt 5-6 méter átmérőjű fémkupolákat, vagy a talajból kiálló ilyen félgömb-felületeket. De a hatóságok – talán azért, mert Szibéria (Moszkvából nézve) amúgy is a mondák, legendák földje, és tele van rejtélyekkel – sokáig a fülük botját sem mozdították.

Még olyan szemtanúk is akadtak, akik nemcsak a félgömbök fémes tetejét látták, de azt mondták: némelyiknek a tetején piramis-alakú hegyes rész állt ki a szerkezetből.

A helyi legendák pedig szinte természetesnek veszik, hogy ezek a tárgyak ott vannak immár nagyon régen. Némelyiket „vasháznak”’, a másikat „vasbarlangnak” is nevezik és a Viluj folyó mentén élő jakutok már szinte köznapi dolognak tekintik őket. Bár természetesen félnek tőlük és nem közelednek hozzájuk. Akik ezeket hozták magukkal az égből, vagy építették itt, azok karcsú, roppant magas és egyszemű lények voltak, akik sohasem vetették le fémruhájukat. Ebből arra lehet következtetni, hogy az idegenek nem bírták elviselni a földi fizikai körülményeket és „egy szemük” talán nem is természetes látószerv, hanem egy műszer volt. Könnyen lehet: ahonnan jöttek, ott kevesebb a fény és az itteni nagy fényerőt nem tudták megszokni. Hiszen elég arra gondolnunk, hogy ha anyabolygójuk kétszer olyan távol van a központi csillagtól – az ő Napjuktól – mint a Föld a mi Napunktól, akkor egészen másféle látószervre van szükségük abban a homályban.

De a „földbe ásott kondérokkal” kapcsolatosan még más izgalmasat is felfedeztek. Az egyik jakut nyelvű lap, az Edier Saas közzétette Mihail Korjeckij levelét. Az illető apjával együtt 1933 és 1949 között évekig élt a környékbeli tajgában és erről a témáról a következőket írta:
Három egymást követő vadászidény alatt összesen hét gönböt találtak, teljesen véletlenül. Ami azt is jelenti, hogy ha szervezetten és tudatosan kutatnak utánuk, akkor nyilván sokkal többet lelhetnének fel a tajgában. Nem csak a Halálvölgyben, hanem másutt is. Ameket közelről megszemlélhetett, azok 6-10 méter átmérőjűek voltak. Olyan fémből készültek, amit a tajgai életre felkészült vadászok és geológusok egyetlen szerszáma sem „fogott”’, még karcolni sem lehetett azt az anyagot. Korjeckij ipari gyémánttal felszerelt geológiai fúrószerkezettel is megpróbálkozott, de még a Földön a legkeményebb anyagként ismert gyémánt sem volt képes behatolni abba a vöröses fémbe! Ugyanakkor a fű a gömbök környékén hihetetlenül buján nő. Megesett, hogy embermagasra, és ellepte a vadászokat. Hangyáknak érezhették magukat.

Hat vadász és geológus egy éjszakát töltött egy ilyen gömbben – künn ítéletidő dühöngött. Nem sejtették, hogy mivel jár ez, hisz nem ismerték a jakutok figyelmeztetéseit. Egy hónap múlva egyiküknek kihullott a haja az utolsó szálig, Korjeckij fején pedig három olyan sipoly keletkezett, amelytől élete végéig nem tudott megszabadulni.

A sok szóbeszéd és különös jelentés az 1950-es években arra késztette a szovjet katonai vezetést, hogy szakértőket küldjön a helyszínre. Jellemző, hogy a polgári hivatalnokokat nem, de a katonákat érdekelte az a néhány rejtélyes gömb. Az alakulatok a legnagyobb titokban kutatásokat végeztek a Halálvölgyben, és egy gömböt –az elég furcsán értelmezett „tudományos” kísérlet kedvéért – felrobbantottak. A robbantás meglepte még a katonákat is, mert kiderült, hogy a detonáció során a tervezettnél kétezerszer (!) nagyobb energia keletkezett, mint amennyit a felhasznált robbanóanyaggal elérhettek volna. Erre a katonák sürgősen befejezték a sajátos „kutatást”, a területet lezártnak nyilvánították és visszavonultak. Hogy később is folytattak-e kutatásokat arrafelé, nem derült ki. Legalábbis máig nem. Hogy ma mi van a gömbökkel, azt se tudni.
De talán egyszer erre a rejtélyre is fény derül.

Forrás:AStronet