Sötét alagút, hófehér fény, csodálatos hangok, isteni béke, mennyei zene, fényből való alaktalan lények, és egy sebesen pergő film, elfelejtett epizódok saját életünkből.

A túlvilágról, azaz a klinikai halál állapotából visszatérő emberek negyven százaléka tud beszámolni hasonló észlelésekről.
A megrögzött materialisták a halál közeli élménybeszámolók mögött egyfajta hallucinációt, az oxigén nélkül maradt agy vízióját vélik felfedezni. Mivel azonban a föld különböző részeiről, a különböző kultúrákból származó hasonló élményt átélt emberek beszámolói megdöbbentő hasonlóságot mutatnak, egyre több tudományos kutató foglalkozik a halál közeli élmények tudományos vizsgálatával.

A halálfélelemnél valószínűleg nincs fájdalmasabb, elviselhetetlenebb szorongás. A filozófusok szerint ugyanakkor az ember éppen azért képes az alkotásra, éppen azért tudja saját korlátait és félelmeit legyőzni, mert tisztában van azzal, hogy ideje véges, mégsem akarja ezt elfogadni. Jómagam, aki még soha nem éltem át hasonlót, szeretném elhinni, hogy mindaz, amit a riportban szereplők elmesélnek, igaz. Szeretném hinni, hogy van létezés a halál után is. Valahol mélyen, titkon, a szívem legmélyén próbálom hinni, hogy létezik egy rendező elv, egy fölsőbb értelem, nevezzük Teremtőnek, aki kusza, kicsinyes és nyomasztó mindennapjainkat értelmes egésszé rendezi végül, és azt is, hogy amikor majd már elviselhetetlenül nehéz lesz, legalább akkor segít.

Legfontosabb a szeretet

Raymond Moody amerikai kutatóorvos 1976-ban írta meg azt a könyvet, amely a halál közeli élmények kutatásának alapműve lett. Moody 150 újraélesztett beteg tapasztalatait összegezte a Fény a kapun túl és az Élet az élet után című könyveiben, amelyek 90 millió példányban keltek el eddig a világon. Moody magyarul is olvasható könyveiben azt állítja, hogy az Egyesült Államokban nyolcmillió ember tapasztalt hasonlót. S hogy bár élményeik bizonyos pontokon eltérőek, egyetlen dologban mindenki egyetért, mégpedig abban, hogy az életben a legfontosabb a szeretet. Az odaát járt emberek, állítja Moody, miközben lepergett előttük életük filmje, átélték mindazt, amit másoknak okoztak, érezték az általuk okozott szomorúságot, fájdalmat, félelmet, és annak ellenkezőjét, az örömöt, boldogságot is.

Mit tud az orvos?

– Klinikai halálnak nevezzük azt az állapotot – mondja dr. Vereczkey Gábor, az Országos Gyógyintézeti Központ kardiológus-aneszteziológus főorvosa –, amikor a szívműködés és a keringés leáll, ezáltal az életfontosságú szervek vérellátása megszűnik. Az állapotot addig nevezzük a klinikai halál állapotának, amíg visszafordítható, tehát a beteg újraéleszthető. Ez átlagosan 4-5 perc. Huszonnégy éve dolgozom az egészségügyben, mindvégig intenzív osztályokon, sok száz beteg újraélesztésében vettem részt. Ez alatt az idő alatt körülbelül húsz páciensem volt, akik halál közeli élményekről számoltak be visszatérésük után. A legtipikusabb észleléseket, az alagút-élményt, a testenkívüliséget, a fényességet és a békesség élményét szinte mindegyikük átélte. Érdekes módon ezek a tapasztalatok függetlenek attól, hogy hány éves a beteg, milyen hosszú ideig volt a klinikai halál állapotában, illetve hisz-e Istenben, vagy sem. Én magam sem vagyok vallásos ember. Nem gondolom azt, hogy ezek a dolgok a misztikum körébe tartoznának. Olyasmiről van szó szerintem, amire létezik magyarázat, csak ezt a magyarázatot még nem ismerjük. Az eddig felvetett teóriák ugyanis sorra megdőltek. Az a feltételezés, hogy az észleléseket az agysejtek bomlása okozza, nem lehet valós, hiszen ebben az esetben a páciens később nem tudna ezekről beszámolni. A gyógyszerhatások is kizárhatók, mert azok zavaros, homályos képeket okoznak. Ráadásul sokan, például a balesetek során sérültek, semmiféle gyógyszert nem kaptak akkor, amikor ezeket az élményeket átélték. A nagyon is egybevágó történetek alapján azt kell tehát mondanunk, hogy ezek az élmények léteznek. A klinikai halálból visszatért embereknek körülbelül 18 százaléka átéli őket, de egyelőre nem tudjuk megmondani, hogy kik és miért. Addig is, amíg a tudomány magyarázatot talál, el kell fogadnunk, hogy létezik valami, ami józan értelmünk számára felfoghatatlan. Végül is nem ez az egyetlen dolog, amit nem értünk. Nem ismerjük az álom mechanizmusát, nem tudjuk, hogyan gondolkodunk. Vannak tehát még jócskán megfejtetlen, sötét területek.

A tudat nem az agy függvénye

– Ma már nemcsak orvosok, agykutatók, neurológusok, de a kvantumfizikával foglalkozó tudósok is feltételezik, hogy a tudat helye nem kizárólag az agyban található – mondja dr. Liptay Wagner András, a halál közeli élmények kutatásával foglalkozó Revital Alapítvány elnöke. – Feltételezhető, hogy az atomok mélyén, az atommag és az elektronok között lévő térben sok milliárd kilobyte információ tárolására elegendő hely van. A tudósok feltételezik, hogy e szubatomáris szinten tárolódó információtömeg, amit mi, emberek gondolatokként, érzelmekként, vagyis tudatként ismerünk, folyamatosan bővül, a születés előtt is létezett, és a halál után sem szűnik meg. Én, mint akinek eredeti szakmája az informatika, a magam számára ezt úgy tudom megmagyarázni, hogy a tudat a szoftver, az agy a hardver, és az információ térben és időben éppoly végtelen, mint az internet. Véleményem szerint mindenképpen elgondolkodásra késztető az a tény, hogy a klinikai halál állapotából visszatérő emberek csaknem fele korától, vallásától, neveltetésétől függetlenül közel azonos élményekről, észlelésekről számol be. Alapítványunkat azért hoztuk létre, hogy Magyarországon felkutassuk a baleset, betegség vagy operáció során halál közeli állapotba került embereket, segítsünk nekik pszichés egyensúlyuk helyreállításában, tudományosan elemezzük és rendszerezzük a felkutatott eseteket, támogassuk a témával foglalkozó szakdolgozatok megírását, és továbbképzéseket tartsunk orvosok, ápolók, laikusok számára.

Forrás: Hölgyvilág