Sok más afrikai törzshöz hasonlóan, a Mali Köztársaságban élő Dogon törzs is homályos múlttal rendelkezik. A Bandiagara fennsíkon telepedtek le, valamikor a 13. és a 16. század között, és ma is itt élnek. Az év legnagyobb részében a Timbuktutól 500 kilométerre délre található elhagyatott, száraz, sziklás terület ad otthont aprócska, sárból és fűből épített falvaiknak.
Bár a legtöbb antropológus a "primitív" kategóriába sorolná őket, a Dogon törzset és a szomszédos törzseket kitevő kétmillió ember nem értene egyet ezzel a besorolással. Nem is szolgáltak rá, attól eltekintve, hogy életmódjuk alig változott a századok során. Hidegen hagyják őket a nyugati technikai vívmányok, vallásuk és filozófiájuk gazdag és összetett. Azok a kívülállók, akik velük éltek és megtanulták elfogadni életük egyszerű mivoltát, úgy beszélnek róluk, mint boldog, elégedett emberekről, akiknek az élet alapvető értékeiről szóló gondolataik ezerévesek.

Űrbéli tanítók
A dogonok nem kevesebbet állítanak, mint azt, hogy eredetileg az űrből - közelebbről, a 8,7 fényévnyire lévő Szíriusz csillagrendszerből - jött lények tanították és "civilizálták" őket. Ezt olyasvalamivel támasztják alá, ami különlegesen részletes asztronómiai ismeretnek tűnik egy ilyen "primitív" és elszigetelt törzstől. Nevezetesen tudják, hogy a Szíriusznak, az égbolt legfényesebb csillagának van egy társcsillaga, amely kicsi, sűrű és rendkívül nehéz, ráadásul puszta szemmel láthatatlan. Ez pontosan így van. De a társcsillag létezését a nyugati csillagászok csak a 19. század közepén kezdték sejteni, részletesen pedig csak az 1920-as években írták le, lefényképezni pedig csak az 1970-es években sikerült. Ez az érdekes csillagászati tény képezi a dogon mitológia középponti tételét.

Bolygóközi kapcsolat
Mindent összevetve, ez a Föld meglehetősen rövid múltjának legígéretesebb bizonyítéka a bolygóközi kapcsolatra.
A dogonok ismereteit szigorú vizsgálatnak vetették alá annak érdekében, hogy kiderítsék, amit állítanak, az igaz-e vagy pedig ismereteik egy földi forrásból, mondjuk egy arra vetődött misszionáriustól származnak.
Először is, hogyan jutottak tudomásunkra nekünk, nyugatiaknak a dogon hiedelmek? Csak egyetlen forrásunk van, de az, szerencsére, nagyon alapos. 1931-ben, a legismertebb francia antropológusok közül ketten, Marcel Griaule és Germaine Dieterlen elhatározták, hogy hosszú időn át tanulmányozni fogják a dogonokat. A következő 21 év alatt majdnem állandóan a törzzsel éltek. 1946-ban Griaule-t magukhoz hívták a dogon papok, hogy megosszák vele legszentebb titkaikat. Griaule részt vett a rituálékon és a szertartásokon, és megismerte a törzs rendkívül bonyolult szimbólumrendszerét, amelynek a gyökere az a hit, hogy léteznek kétéltű élőlények, amelyeket ők Nommo-nak hívnak, s amelyek az űrből jöttek, hogy civilizálják a Földet.

Elliptikus pálya
A dogon hitrendszer az asztronómia meglepően pontos ismeretén alapul, amellyel keveredik az asztrológia egy fajtája is. A középpontban a Szíriusz található, valamint azok a csillagok és bolygók, amelyek szerintük a csillag körül keringenek.
Ők úgy vélik, hogy a Szíriusz fő társcsillaga, amit po tolo-nak hívnak, a Földön található bármely anyagnál nehezebb anyagból van, és 50 éve elliptikus pályán mozog.
Mindez igaz. De a nyugati csillagászok csak 150 évvel ezelőtt jöttek rá, hogy valami különös dolog történik a Szíriusz körül. Felfigyeltek bizonyos szabálytalanságokra a csillag mozgásában, és csak azzal a feltételezéssel tudták ezt magyarázni, hogy a közelben van egy csillag, amely a gravitációs erejénél fogva zavarja a Szíriusz pályáját. 1862-ben Alvan Graham Clark, amerikai csillagász meg is pillantotta a csillagot, miközben egy új távcsövet tesztelt, és Szíriusz B-nek nevezte el.

Meghökkentő probléma
A csillag leírása tökéletesen megegyezett a dogonok verziójával. De hogyan szerezhettek tudomást a csillagról? Robert Temple, egy amerikai tudós egy idő után meggyőződött arról, hogy a dogonok valóban az ősi bölcsesség professzorai, amely nem csak a Szíriusz-B-t érinti, hanem az egész Naprendszert. Ők azt mondják, hogy a Hold "száraz és halott, mint a megszáradt és halott vér". A Szaturnuszról készített rajzukon egy gyűrű látható a bolygó körül. Tudják, hogy a bolygók a Nap körül keringenek, és szent építészetükben megörökítették a Vénusz mozgását. Tudnak a Jupiter négy "fő holdjáról", amelyeket Galilei fedezett fel. (Ma már legalább 14-ről tudunk.) Tudják, hogy a Föld a tengelye körül forog. Hiszik, hogy végtelen számú csillag létezik, valamint azt, hogy a tejútrendszerben - amihez a Föld is kapcsolódik - létezik egy spirituális erő.

Temple különösen plasztikusnak találta a törzs homokrajzait. A tojás alakú ellipszist még lehet magyarázni, mint ami az "élet tojását" jelképezi vagy valami hasonló, szimbolikus jelentése van. De a dogonok ragaszkodnak hozzá, hogy az űrpályát jelent - egy olyan dolgot, amit a nagy csillagász, Johannes Kepler fedezett fel a 16. században, és amiről biztos nem tudhatnak az afrikai tanulatlan törzsek. Pontosan oda helyezték a Szíriuszt, ahova kellett: az ellipszis széléhez közel eső fókuszpontba, nem pedig a középpontba, ahogy bárki más tenné.

A Nommo
A dogon papok szilárdan hisznek abban, hogy a Szíriusz-rendszer egyik bolygójáról a távoli múltban kétéltű lények érkeztek a Földre, és információkkal látták el a tanítványokat, akik aztán a századok során továbbadták ezeket az ismereteket. A lényeket Nommo-nak hívják, és úgy tisztelik őket, mint az "Univerzum figyelőit", az emberiség szülőatyjait, az emberiség elveinek őreit, az esőosztókat és a víz urait.
Temple talált olyan homokrajzokat, amelyeken a dogonok a Nommo-"bárka" pörgő-forgó leszállását jelenítették meg. Temple szerint a bárka valamiféle űrhajó volt:
"A leszállásról szóló leírásuk rendkívül pontos. Azt tartják, hogy a bárka Dogon-föld észak-keleti részén ért földet, azon a területen, ahol a dogonok eredetileg származnak. A dogonok a bárka leszállásának a hangját is leírták. Azt mondták, hogy leszállás közben a Nommo "szava" szállt a négy égtáj felé, és olyan hangja volt, mintha a Debo-tó közelében található aprócska barlangban lévő négy, hatalmas kőtömböt speciális ritmus szerint ütögették volna. Vélhetően egy mennydörgő, vibráló hangot próbálnak leírni."

Döntő bizonyíték
Robert Temple következtetései, amelyek 1976-ban jelentek meg először The Syrius Mystery (A Szíriusz-rejtély) címmel, egyszeriben nagy visszhangot keltettek, és alaposan meg lettek vizsgálva. Sokan támadták, ám sokan elfogadták Temple érdekes és mindenképp nagy port kavart elméletét. A kritikus kérdés ezek után csak az maradt, hogy a dogonok ismereteiket megszerezhették-e bármilyen hétköznapibb módon, mint ahogy ősidők óta mesélik?