Elméletek tucatjai születtek már arról,
hogy magyarázatot találjanak azokra a hihetetlen esetekre, amikor
emberek minden látható ok nélkül egyszerűen maguktól porrá égtek.
Mary Reesert 1951. július 2-án reggel felkereste főbérlője,
Pansy Carpenter, hogy egy üzenetet adjon át. A ház ajtajánál meglepődve
tapasztalta, hogy a kilincs szokatlanul meleg. Amikor benyitott,
borzalmas látvány fogadta: Mary Reeser hamuvá égett maradványai a
szobában. Csak a gerince és a bal lába maradt épségben, utóbbin még a
papucs is rajta volt. A székkel együtt, amin ült, porrá égett.
A kiérkező rendőrök később egy tojásdad alakú tárgyat is találtak a
hamuban, amelyről megállapították, hogy Mary feje lehetett, mely
megmagyarázhatatlan módon összezsugorodott a tűzben. A nyomozók, majd a
kivizsgálásba bekapcsolódó FBI sem talált magyarázatot az esetre. Az
ügyet ugyanis bonyolította, hogy semmilyen nyom nem volt, amelyből a tűz
okára következtethettek volna. Ráadásul az égésnek igen hevesnek
kellett lennie ahhoz, hogy porrá hamvasszon egy embert, ám egy akkora
tűz elvileg magát a házat is lángba borította volna. Csakhogy semmi más
nem sérült meg: egy-két, Mary székének közelében lévő műanyag tárgy
kissé deformálódott, de sem a textilek, sem más bútor nem kapott lángra.
Visszataszító, zsíros anyag a falakon
A később Hamuasszonyként elhíresült Mary Reeser esete nem
egyedülálló. Az 1700-as években jegyezték fel az első, spontán emberi
öngyulladást, azóta pedig több száz ilyen halálesettel volt már dolguk a
hatóságoknak. Hogy nem gyújtogatásról, hanem valóban valamiféle
önégésről van szó, azt öt jellemző vonás mutatja:
- spontán emberi öngyulladás esetén nem találni okot a tűzre, a test magától gyullad meg és magától ég,
- a lángok alig terjednek túl a testen, előfordul, hogy a szék, amin az áldozat ült, vagy az ágy, amin feküdt, sértetlen marad,
- az
áldozat törzse hamuvá ég, csak a végtag marad ép (amennyiben halállal
végződik az önégés, számos esetben ugyanis időben észrevették az
öngyulladást, és az áldozat égési sérülésekkel ugyan, de megúszta),
- az égés olyan hevesen zajlik, hogy az áldozat magától képtelen elmenekülni,
- zsíros, visszataszító massza marad vissza a falon vagy az áldozat környezetében.
A Discovery Channel a témával foglalkozó riportjában felkeresett egy
modern krematóriumot, hogy többet megtudjon az emberi test égésének
jellemzőiről. A filmből kiderült: ahhoz, hogy két óra alatt elhamvadjon a
test (mely viszonylag rövid időnek számít a hamvasztásnál), közel 1000
°C-os hőmérsékleten történő égetés szükséges. Ez a tény azért is
érdekes, mert a menekülésre két óra elegendő lenne, csakhogy a spontán
öngyulladás ennél jóval rövidebb idő alatt zajlik - egy esetben
mindössze 21 perc alatt végbement -, ráadásul egy ekkora tűz nem
keletkezhet csak úgy magától, és ha mégis, nem hagyná sértetlenül a
szoba más részeit.
21 perc alatt végzett vele a tűz
Helen Conway esete
is kiemelkedő, hiszen mindössze 21 perc alatt égett porrá a teste -
mialatt unokája kiszaladt a boltba. Az idős asszony maradványaira 1964.
november 8-án talált rá Robert Meslin tűzoltó a nő pennsylvaniai
otthonában: a nő két lába combtól lefelé teljesen ép maradt, de a törzse
a karokkal és a karjaival együtt eltűnt. Bár az asszony erős dohányos
volt, a tűzoltó és kollégái a helyszínen tapasztaltak alapján
képtelenségnek tartották, hogy egy égő cigaretta okozhatott olyan
mértékű tüzet, melyben Helen Conway percek alatt a székében ülve zsíros
hamuvá égett.
Kifordított gyertyaként égő áldozatok
Annak ellenére, hogy a spontán emberi önégés mint halálok tűzoltók és
rendőrök tucatjait ejtette már zavarba, tudományos tényként egyelőre
nem bizonyították a létezését. Elméletek azonban születtek a témában, és
közöttük van olyan, amelyik igazolni látszik ezt a felettébb különös
jelenséget. A legelfogadhatóbb magyarázat az úgynevezett
kanóc-effektus: e szerint a felöltözött ember tulajdonképpen olyan, mint
egy kifordított gyertya. A kanóc maga a ruházat, a viasz pedig a
testben lévő zsírszövet. Egyetlen szikra is elég ahhoz, hogy a kanóc,
vagyis a ruha meggyulladjon, és lyukat égessen a bőrbe, amely által a
zsírszövet meggyullad, és a test égni kezd. Ha nincs segítség, az
áldozatnak nemcsak a zsírszövetei, hanem az izmai és a csontjai is
hamuvá éghetnek.
Egy, a BBC által 1998-ban bemutatott kísérlet is próbálta igazolni a
kanóc-elméletet. Egy disznó tetemét használták fel hozzá, amellyel ugyan
sikerült a gyertyáéhoz hasonló égést elérni, de csak azáltal, hogy
direkt módon gyújtották meg a tetem körüli ruházatot. (Ráadásul közel 10
órába telt, mire hamuvá égett a tetem.) A spontán önégéseknél soha nem
találtak egyértelmű okot, ami kiválthatta a tüzet. A kísérlet tehát nem
adott egyértelmű magyarázatot a különös jelenségre. Michael Green patológus
professzor és kollégái azonban egyetértenek abban, hogy - figyelembe
véve azt, ahogyan a testek elporladnak - a kanóc-effektus idáig az
egyetlen, tudományosan is elfogadhatónak tűnő elmélet arra, hogy hogyan
is képes egy hús-vér ember minden előjel nélkül porrá válni. Még annak
ellenére is, hogy az emberi test nagy részben vízből áll, és csupán a
zsírszövet és a szervezetben lévő metán éghető anyag benne.
Forrás:http://www.life.hu/tested-lelked/ezoteria/20121126-spontan-emberi-oneges-ongyulladas-hires-esetek-es-elmeletek.html
Kapcsolódó hírek:
A Clapham-erdő rejtélye (18+)
A woodoo rejtelmei