Tengerészek gyakran említik, hogy távolról nézve a fóka mennyire hasonlít az emberhez. S közben még mostanság is elhangzik egy-egy beszámoló arról, hogy a világ valamely távoli pontján sellőket láttak.

Amióta a turizmus fellendült, egyre többen térnek haza ilyen szirén-tarottal, de zavarban vannak, amikor használni szeretnék. Nem 76 lapot tartalmaz, mint a hagyományos tarot, hanem mindössze ötvenkettőt. A kirakási mód, illetve az értelmezés nagyon egyszerű, a kártya lapjai valójában egy-egy vízi teremtmény jó vagy rossz, segítő vagy ártó hatását tükrözik. A lapok szimbolikájának megfejtéséhez  feltétlenül ismerni kell a vízi lények, a sellők, szirének köré fonódó  hitvilágot. 

A tengereket és a szárazföld tavait, folyóit benépesítő fél-emberek azóta foglalkoztatják az ember képzeletét, amióta először merészkedett ki a tengerek nyílt vizére. A 19. század előtti időkig a félig ember, félig hal faj létezésében minden víz mellett élő nép hitt. A tengerpartot korbácsoló viharban, vagy a sűrű ködben alakok látszódtak, úgy vélték, ők ragadták magukkal a vízbe fúló embereket. 

A föníciai érmék halembereket ábrázoltak. Oannest tartották a vizek uralkodójának, aki halfejet hordott fejfedő gyanánt, és a halak maradékát, mint palástot viselte, bokáig leérő farokkal. A vízi lényekről szóló történetek a föld minden táján felbukkannak, bár a róluk szóló mesék eléggé eltérőek: némelyek gyengéd, jószívű teremtésekről regélnek, mások gonosz tengeri szörnyekről.  A lények neve is sokféle: szirén, sellő, vízi tündér, hableány, najád, triton, tengeri nimfa, nereida vagy néreisz. 

A szirének az ókori görög hitregében azok a teremtmények voltak, akik a hajósokat csábos énekükkel magukhoz vonzották, hogy felfalják őket. Történetüket elsőként Homérosz meséli el az Odüsszeiában. Odüsszeusz Kirké tanácsára emberei fülét viasszal tömte be, magát pedig az árbochoz kötöztette, így baj nélkül hajózott el szigetük mellett, bár köteleit szaggatva hallgatta a szirének bűvös énekét. Nem Odüsszeusz az egyetlen görög hős, aki szerencsésen megmenekült: Orpheusz az argonautákat mentette meg a szirénektől úgy, hogy lantjátékkal kísért dalával túlzengte a szirének énekét.  Valamelyik e két menekülés közül beteljesítette a szirének előre megjósolt sorsát, miszerint addig élhetnek, míg valaki meg nem menekül előlük: szigetükről a tengerbe vetették magukat, és ott három sziklaszirtté változtak. 

A görög történetek szerint a „hableány”, vagyis a szirén lélektelen. Csak akkor nyerhet emberi lelket, ha földi halandóhoz megy feleségül. Sok mese szól az ilyen kevert házasságról, vagy meg nem valósult próbálkozásokról, ahogy Andersen Kis hableánya című meséjében is. 

Míg a szirén eleve mitikus alak volt, a sellőt az ókori tudósok sokáig valódi lénynek tekintették. Az idősebb Pliniusnál találkozunk először részletes leírásával: "Ami pedig a sellőket illeti, akiket nereidáknak is neveznek, nem a képzelet szülöttei: mert ahogy megrajzolják őket, olyanok valójában: pikkelyek fedik testüknek még azt a részét is, amely emberi formájú."

Az indiai, távol-keleti, illetve az észak-európai és észak-amerikai népek mondavilágában nemcsak tengeri ember/hal lények léteznek, hanem minden vízben megtalálhatók. A tengerek, folyók, tavak és források, melyekben ezek a lények élnek, azt mutatják, hogy nincs földrajzi határ, a szeretet tudatosságát képviselik. Az ó-angol mitológia ember/hal alakja, (Mermaid) szó szerinti fordításban annyit jelent: „a tó leánya”. De nemcsak szépséges fiatal lányokról szólnak ezek a mondák, hanem „sellőfiúkról” (Mermaetekről) illetve sellő-asszonyokról (mere-wif”) is. 

Néhány férfi-sellő féktelen, csúnya, vad, durva és faragatlan, de a többség jóképű és szeretni való. A férfi sellők a sellőlányok védelmezői, valamint a vihar megtestesítői. Szélvihart támasztanak és hajótörést okoznak, ha a hajósok bántani merik, vagy ártani próbálnak a hableányoknak. 

A Merrowlányok a monda szerint rákászkosarak között élnek, halovány sápadt a bőrük, gyönyörű, sötét a szemük, folyékony a hajuk, és ujjaik közt hártyák vannak, illetve halfarkuk van. A hableányok általában egy sziklán ülnek, fésűvel a kezükben, s átható tekintetükkel és gyönyörű hangjukkal csábítják a hajósokat a halált jelentő vízbe. A férfisellőkről azt beszélik a hajósok, hogy a meghalt halászok lelkét „lélekzárkában” tartják a rákászkosarakban, és a kosarakat a sellőlányok szövik körül hínárral.

De nem feltétlenül gonoszak ők. Csak épp nem tudnak uralkodni az érzelmeiken, mindenre nagyon hevesen reagálnak. Az emberi felsőtest a szeretetet, a tudáson túli bölcsességet, a kedvességet jelképezi, az alsó pikkelyes haltest szimbolizálja a hidegvérűek félelmét az érzelmektől, a kötődéstől, a halfarok jelképezi az emberi élet mély, sötét ősi múltját. 
Privilégiumok, hogy állandóan fiatalok és csodálatosak maradnak, mert az istenek eledelével táplálkoznak.