Az angliai Wiltshire-ben, a Salisbury-síkságon álló a történelem előtti idők egyik legelképesztőbb emléke, a Stonehenge. Noha a kőegyüttes eredetének és céljának a kérdését a kutatók századokon át nem tudták megfejteni, a régészek ma úgy vélik, hogy három nagyobb szakaszban épült kb. i. e. 3500 és 1100 között. Az első Stonehenge – egy több mint 90 méter átmérőjű körárok és földsánc, illetve a kör és a téglalap alakban elrendezett kősorok – a feltevések szerint temetkezési hely volt. A külső árkon belül 56 kisebb gödörből álló kör húzódik, amelyet egy XVII. századi régész után, aki először adott hírt róluk, Aubery-gödörnek neveznek. A földépítmény „bejáratától” északkeletre áll az óriási, 7 méter magas „sarokkő”. Az építkezés második szakaszában készülhetett el a Hellstone és a bejárat között vezető föld „sugárút”, valamint több megkezdett, aztán abbahagyott kőkör. Ekkor állítottak fel két körben 80 hatalmas kékkő tömböt a terepen, valószínűleg Dél-Walesből, a 210 kilométerre emelkedő Prescelly-dombokról hozták őket. Az utolsó építési szakaszban létrehoztak egy kb. 30 homokkő oszlopból álló körsáncot, a körön belül pedig a megmaradt kékkövekből patkó alakban öt önálló trilitont állítottak fel.

A Stonehenge létrehozásához szükséges tervezés, tudás, idő és munka egyértelműen bizonyítja, milyen fontos volt építői számára. De mi lehetett a rendeltetése? A kutatók számára a XVIII. század óta ismert, hogy a kövek elrendezése megfelel a nap- és holdciklusok egy-egy szakaszának. Az 1900-as évek elején Sir Norman Lockyer angol csillagász azzal a feltételezéssel állt elő, hogy mivel az építmény tengelye a nyári napfordulón a felkelő Nap irányába mutat, a Stonehenge obszervatórium volt. Valamivel később egy műkedvelő angol csillagász, C. A. Newham bonyolult számításokkal a csillagászati vonatkozású irányokat kapcsolt össze a Stonehenge különböző részeinek elrendezésével. Az 1960-as években egy Amerikában dolgozó angol csillagász, Gerald Hawkins azt fedezte fel, hogy mind a kövek, mind az Aubrey-gödrök a legfontosabb nap- és holdjelenségeknek megfelelően helyezkednek el. Hawkins azt a következtetést vonta le, hogy a terület nem pusztán obszervatórium volt, hanem valamiféle egyszerű „számítógép”, amellyel előre tudták jelezni a nap- és holdfogyatkozásokat. Bár Hawkins következtetéseit a régészek kétkedve fogadták, mások, így 1967-ben a skót Alexander Thom, az oxfordi egyetem mérnökprofesszora is úgy vélte, hogy a Stonehenge valóban olyan csillagvizsgáló volt, ahol a holdciklusokat tanulmányozhatták.

Míg folyik a terület tudományos vizsgálata, Stonehenge továbbra is a mesék ködébe burkolózik. Egy helybéli legenda azt tartja, hogy a hatalmas kékkövek gyógyító varázskövek voltak, amelyeket Merlin, Arthur király udvari varázslója bűverője segítségével hozott el Írországból. A Nagy Sarokkő egy mondában is szerepel: az ördög találkozott egy szerzetessel, aki megpróbált elrejtőzni a kövek között. De még mielőtt elmenekülhetett volna, az ördög egy óriási sziklát hajított felé, és a szerencsétlent a sarkánál fogva a földhöz szögezte. A Stonehenge romjait a néphagyomány mindig is az ősi kelta druida papságtól eredeztette, a tudósok szerint viszont minden kapcsolat lehetősége kizárt. A ma élő druidák, akik nem a kelták leszármazottai, minden év júniusában összegyűlnek a Stonehengeben, hogy megünnepeljék a nyári napfordulót. Ám 1985-ben a hatóságok betiltották az ünnepségeket, attól tartva, hogy kár keletkezhet ezekben a csodálatos kövekben, amelyeknek a titka még várja az igazi megfejtést.